hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2022. május 2. hétfő   06:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bohemian Betyars - Ne sírj anyám


  “12 óra vidámpark, ahova a fiam vitt el” - anyukáik szereplésével készített új videoklipet a Bohemian Betyars és Freund Ádám
  
  Tavaly - négy év kihagyás után - jelentkezett új nagylemezével speed-folk-freak-punk stílusokat remek érzékkel vegyítő Bohemian Betyars. A Gubancos minden fontosabb zenei portál év végi listáján szerepelt, illetve egy Fonogram-jelölést is bezsebeltek érte. Ezen kapott helyet a Ne sírj, anyám! című dal, amihez anyák napja alkalmából egy különleges koncertes kisfilm is készült - a zenekar tagjainak édesanyjai vendégszereplésével! A forgatókönyvet az éppen első mozifilmjén dolgozó, többszörösen díjazott és Diák-Oscar díjra jelölt rendezővel, Freund Ádámmal dolgozta ki, és valósította meg a zenekar.
  
  “Ne sírj Anyám„. Már a cím is sokat elárul a dalról, amiben a Bohemian Betyars tagjai gyermekkori csínytevéseiket idézik fel. A dalszövegből azért egyértelműen kiderült, hogy a miskolci zenekar tagjainak nem kellett a szomszédba menniük, hogy rossz fát tegyenek a tűzre. Innen pedig szinte magától értetődően jött az ötlet, hogy videoklipben saját édesanyajik bújjanak rocksztár bőrbe. Ahogy a srácok mesélik:
  
  “Anyukáink amúgy is igazi rocksztárok, szóval nem volt nehéz hozniuk a szerepet. Mi meg végre a közönségben pogózhattunk! Nehéz dolguk lehetett velünk, amíg gyerekek voltunk, és ezzel a dallal szeretnénk felszárítani minden miattunk hullajtott könnycseppet.
  
  Azért olyan nagy sírások nem lehettek régen sem, hiszen a Bohemian Betyars mind a hat tagjának édesanyja első szóra vállalta a szereplést. A stáb minden tagjának könnyen ment a velük való közös munka, a klip operatőre a kétszeres Aranyszem díjas Gyuricza Mátyás, vágója Kántor Dávid, látványtervezője Kakas Réka. A kisfilmben egy egészen különleges koncertbe nézhetünk bele, ahol az őrült, vad színpadi jelenlétéről ismert csapatot a szintén igazán belevaló anyukák zenei játéka váltja fel. Bár számukra talán kicsit szokatlanabb volt a rivaldafény, hamar körvonalazódott, hogy a srácok honnan örökölték a géneket. A hosszú és fárasztó forgatáson tehát saját bevallásuk szerint kizárólag kisfiaik miatt léptek ki a komfortzónájukból, de egy újabb, életre szóló családi élményt is szereztek. A következőképp meséltek erről:
  
  “Mit meg nem teszünk értetek...A forgatás végén nagyon meghatódtam, igazán küszködtem a könnyeimmel, bűn csúnya lett volna rajtam a sok elmaszatolt smink.” - mesélte az egyik anyuka, majd egy másik hozzátette: “Olyan volt, mint 12 óra vidámpark, ahova a fiam vitt el: szédítő-felemelő érzés volt, kizökkentem az időből és a térből.
  
  Az anyukák egyébként a rivaldafényt is megszokták a forgatás végére, bár Dankó Dani (dobok) mamája kicsit még szkeptikus volt a zenei teljesítményét illetően:
  
  “Az ciki volt, hogy amit én műveltem a színpadon azt sajnos hallottátok is. Mármint, hogy össze-vissza vertem a dobot, pedig az nem is tehetett semmiről.”
  
  Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy csodálatos érzés volt testközelből megtapasztalni a közönség energiáját és szeretetét, ami rájuk is olyan erős hatással volt, hogy pillanatok alatt beleszoktak a szerepükbe.
  
  Sírás tehát maximum az örömtől és büszkeségtől volt a forgatáson, a végeredmény pedig a nézők számára is szívmelengető, de egyúttal igazán belevaló anyák napi ajándék lett. Hogy vajon a videó vendégszereplői annyira belekóstoltak-e a sztár életbe, hogy ezután a színpadra is elkísérik-e fiaikat, május 5-én a Budapest Parkban, a Bohemian Betyars legnagyobb tavaszi koncertjén kiderül!
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2023. június 8.
X Ambassadors az Akvarium Klubban
2023. június 10.
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Horváth Tamás és Kowa közös dallal jelentkezett - itt a „Fehér holló”
Visszatér Budapestre a Simple Plan a Zebrahead társaságában
Pantera: Phil Anselmo nem a déli zászlót szólta le, hanem a ´white power´ feliratot
Symphonic Metal Nights szeptemberben a Barba Negrában - 999 Ft-ért
Új albummal jelentkezik a Movements zenekar
Nagy várakozás előzi meg a szeptemberben megjelenő új Polaris albumot
A Dürer kertben is fellép az Acres - Első Európai Headline Turnéjük 2019 óta
Hallgasd meg az I Prevail letisztult dalát, a Deep End verzióját
 kiemelt 
Amon Amarth + Behemoth a Barba Negra-ban
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dead end path    tommy emmanuel    wendigo            twiggy ramirez    ragadozók    filmbox    catheine zeta-jones    iron maidens    trio3po    admiral’s arms    distorted impalement    guns n’ roses    kiss erzsi    forever still    leonard cohen    witherspoon    oceano    demoshow    primal scream    slipknot    coliseum    artas    ziskó    metapay  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!