hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2022. február 16. szerda   07:34
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Szólókarrierbe kezdett Dorogi Péter, az egykori Intim Torna Illegál frontembere


  Az Intim Torna Illegál rajongóit tavaly májusban sokkolta a hír, hogy a népszerű zenekar 10 éves fennállását követően feloszlik. Az együttes kedvelői számára örömhírt jelenthet, hogy a frontember, Dorogi Péter tovább folytatja a zenélést, és az Intim Torna Illegál dalokat ezentúl DOROGI koncerten hallhatja a közönség.
  
  Dorogi Péter több platina- és aranylemezes énekes húsz éve ismert a magyar zenei életben. Alapító tagja annak a Kistehén Tánczenekarnak, amely az Én a Kistehén szigethimnusszal, és a Szájbergyerek című slágerrel robbant be a köztudatba. Szintén alapító tagja és a megalakulástól a feloszlásig frontembere az Örökké vagy a Vágjál lyukat a kádba című rádióslágereket jegyző Intim Torna Illegálnak. Az idei évtől DOROGI néven lép színpadra, elkészült az új dala és február 25-én már koncerten is hallhatják a rajongók.
  
  „Az nem volt kérdés, hogy merre megyek tovább az Intim Torna Illegál után. Folytatom azt, amit eddig is csináltam, amit szeretek és talán, amihez a legjobban értek: zenélek. Persze nem biztos, hogy szögegyenes az út, de egy hasonló szituációt egyszer már megéltem, amikor a Kistehénből kiléptünk a srácokkal és megszületett az Intim Torna Illegál. Akkor nagyon bejött a dolog, jól tettük, hogy léptünk. Jó hír, hogy amennyi nehézséggel jár egy ilyen váltás, annyi új lehetőséget is hoz magával. Rengeteg fiókban maradt zenei ötleteimet meg tudom most valósítani, és az újrakezdésnek köszönhetőn olyan kiváló zenészekkel állhatok színpadra, akikkel eddig nem volt lehetőségem.”- nyilatkozta Dorogi Péter.
  Az új felállásban kibővült hangszereléssel lép színpadra a zenekar. A frontember mellett gitáron az ITI koncertekről már ismert Geschitz János, dobon Dajka Tamás és basszus gitáron Horváth László játszik. Billentyűsként pedig a zenei szakma elismert alakja, a Mindenki című Oscar-díjas film zeneszerzője, Balázs Ádám csatlakozik. Ő is rész vett már az ITI életében, hiszen Dorogi Péterrel közösen írta többek között az Örökké, a Nem adom fel vagy a Köszönöm szépen jól vagyok című dalokat.
  
  A napokban jelent meg az első DOROGI dal, Néhány fényes gomb címmel. Az új szám hangzásában és mondanivalójában is illeszkedik a szerző korábbi dalaihoz.
  „A Vágjál lyukat a kádba, az Örökké, a Mennyország kapujában vagy a Csillagtengeren, csak néhány dal, amit nagyon megszerettek a rajongók. Sokan tetováltatták magukra a számaim refrénjét, mások a legreménytelenebb pillanatokban kapaszkodtak valamelyik dalomba. Olyat is láttam már, hogy fülbevalóba gravírozták a dalszövegemet, és egészen örömteli, hogy hányan táncolnak és tátognak lelkesen a dalaimra TikTokon. Nyaranta a nehéz sorsú gyermekeket támogató Bárka Tábor tábordalaként hangzik fel a Nem adom fel című dal. Legutóbb pedig óriási megtiszteltetés volt, hogy Kiss Péter Pál paralimpikon, az Év Sportolója díjátadón választotta bevonuló zenéjéül a Tegyen erősebbé című dalomat. Az ilyen pillanatokért éri meg leírni, meghangszerelni majd zenévé alakítani mindazt, ami a fejemben egy gondolatfoszlányként jelenik meg. Leírhatatlan érzés, hogy az emberek az én dalaimmal utaznak az élet hullámvasútján, ráadásul lent is és fent is megszólal egy-egy zeném.” – tette hozzá Dorogi Péter.
  
  
  A Néhány fényes gomb című új szerzemény célja, hogy segítsen túllendülni az elmúlt időszakban sokakat érintő nehézségeken és krízishelyzeteken.
  „Az elmúlt két évben itt volt velünk a pandémia, és következtében rengeteg veszteség ért mindenkit. Jó lenne már látni a fényt az alagút végén, kijönni ebből az egyhangú, bizonytalan állapotból. Ezt a reményt próbáltam megzenésíteni, mintegy „elűzni vele a rosszat”. Aztán, hogy kinek mit ad, vagy mit jelent ez a dal, az már más kérdés.” – mondta Dorogi Péter.
  
  Az új dalhoz hamarosan klip is készül. A forgatás különleges helyszínen zajlik majd, Erdélyben, a Madarasi Hargita hófödte hegycsúcsai között.
  „Szimbolikus ez, hiszen a legelső számom, a Hipnotizőr király, az erdélyi fiatalság himnuszává vált. Ezért gondoltam, hogy a saját formációm első klipjét mindenképpen ott fogom elkészíteni.” – tette hozzá a frontember.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 16.
Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 22.
Ipoly-funky és a „háborús” zenekar
2025. november 24.
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Annalynn új kislemezzel jelentkezik: „BIOS”
Devoid: harmadik nagylemez, címadó dal és hivatalos klip
Új dal, új lendület: megjelent a Wishing Well „March In The Dark” című száma
Mothica a SharpTone Recordsnál – megérkezett, az „Evergreen Misery”
Lake Drive a Hopeless Recordsnál – itt a „Tell Me All About It”
Melrose Avenue új balladával jelentkezett: „This Is The End”
Poppy bejelentette új albumát, az „Empty Hands”-t – megérkezett az első single: „Bruised Sky”
Crowen: nyers, brutális dal az új „Ember Wraith” kislemezen
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hooverphonic    volt 2001     hugh grant    dorothy    zach galifianakis    liszt    lion twin    watch my dying    palaye royale    black veil brides    chris hemswoth    metalfest    poison of marvel    amanda seyfried    ulver    a dog called ego    men in the box    krokus    dark tranquillity    fatal error    crushing caspars    tarja turunen    nightland    bad religion    sabaton  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!