hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2022. február 10. csütörtök   06:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Egy éve nincs velünk – Chick Corea-ősbemutató a Müpában


  Éppen egy éve, 2021 februárjában hagyott itt minket a kortárs jazz egyik megkerülhetetlen géniusza, Chick Corea. A zongorista három alkalommal is fellépett a Müpában, és minden koncertjén más és más művészi oldalát mutatta meg a közönségnek. 2021 tavaszán pótolta volna előző évben elmaradt koncertjét, de az eseményre már nem kerülhetett sor. Idén márciusban azonban a jazzvilág élvonalába tartozó muzsikustársai és pártfogoltjai előadásában több műve – köztük a kifejezetten a Müpa 15. születésnapja alkalmából komponált darab – is felcsendül.
  
  Chick Corea szívéhez meglehetősen közel állt a magyar közönség, rendszeresen ellátogatott hazánkba, és a Müpa megnyitása óta háromszor is színpadra lépett az intézményben. 2012-ben Gary Burton vibrafonossal duóban játszott, 2015-ben hattagú, The Vigil nevű formációjával érkezett, 2018-ban pedig akusztikus zenekarával nyűgözte le a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben összegyűlt rajongóit. Legközelebb 2020-ban adott volna koncertet, amelyet a pandémia miatt kellett későbbre halasztani, ám a pótlásra sajnos már nem jutott idő. Távozásával betölthetetlen és fájdalmas űrt hagyott maga után, ám a hazai és külföldi jazzszcéna legjobbjai őrzik, ápolják és éltetik felbecsülhetetlen értékeket rejtő zenei örökségét.
  
  A legendás zongorista művei ezúttal minden kétséget kizáróan a legjobb kezekbe kerültek: a bőgőnél és a dobok mögött ugyanis az egykori The Chick Corea Acoustic Band tagjait, a négyszeres Grammy-díjas John Patituccit és a minden idők egyik legnagyobb hatású, elképesztő technikai felkészültségéről is ismert ütőst, Dave Wecklt köszönthetjük. A basszista ikonhoz és a dobfenoménhoz csatlakozik három, már most is szép sikerekkel büszkélkedő, de a fiatalabb generációkhoz tartozó zongorista. Ők kiemelkedő tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetően már egészen fiatalon együtt játszhattak a mesterrel, és rendkívül sokat köszönhetnek neki, hiszen Corea nagy lelkesedéssel egyengette a pályájukat. Egyikük, Beka Gochiashvili ismerős is lehet a Müpa jazzrajongó nézőinek, hiszen 2017-ben, Stanley Clarke zenekarával már koncertezett az intézményben. Az 1996-ban Grúziában született, csodagyerekként számon tartott ifjú muzsikus és a hozzá hasonlóan igen hamar lenyűgöző sikereket elérő, izraeli Gadi Lehavi mellett egy honfitársunk, Szabó Dániel is zongorázik majd. Az ő játékát az elmúlt évtizedben ritkán élvezhette a hazai közönség, hiszen a világhírű pianista néhány éve a tengerentúlra költözött, és bámulatos előadóművészi karrierje mellett a UCLA tanáraként is dolgozott. 2020 óta a PTE művészeti karán is segíti és tanítja a jövő zenészeit, és mindig hatalmas öröm, ha itthon koncertezik.
  
  Chick Corea: Concerto for Trio – premier
  2022. január 12., szerda, 20:00–22:00
  Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 x-men: first class    wagner    darker half    bérczesi róbert     szelíd teremtés - a frankenstein-terv    méhes marietta    the cult    esben and the witch    téglás zoli    john lydon    adrien brody    skarhead    tankcsapda    képregény    divided multitude    ashton kutcher    frames    sean paul    rowan atkinson    osonó poszáták    trio3po    kulturális intézmény    fall out boy    michael cera    orient fall  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!