hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2022. február 8. kedd   06:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
“Ez a gondolat konkrétan megbénít” - újabb magyar nyelvű dallal jelentkezik a The Anahit


  A nemrég Petőfi Zenei Díjra is jelölt The Anahit csak a tavalyi évben nyolc dallal örvendeztette meg rajongóit, és úgy tűnik, 2022-ben sem lassítanak a tempón. A Még nem fáj újból egy nagyon intim szerzemény, amit a szöveg írója és a zenekar frontembere, Csányi Rita saját édesanyjának írt.
  
  A tavaly megjelent, első magyar nyelvű, Tériszony című dal a zenekar saját bevallása szerint is egy új fejezetet nyitott életükben. Bár eddig is jellemző volt rájuk, hogy középpontba állítják a dalszövegek mondanivalóját, és kifejezetten fontosnak tartják, hogy erős érzéseket váltsanak ki a hallgatóból, úgy gondolják, természetes az, hogy anyanyelvünkön jobban szíven talál minket egy szöveg. Nincs ezt másképp a Még nem fáj című szerzemény esetében sem, ami a zenekartól megszokott módon egy végtelenül őszinte kitárulkozás, és egy valós félelmet állít a középpontba. Rita erről a következőképp mesél:
  
  “A Még nem fáj című számot édesanyámnak írtam. Belegondoltam abba, hogy mi lenne, ha ő nem lenne velem, és abba, hogy ha minden az élet rendje szerint alakul, és én sokáig fogok élni, akkor lesz olyan idő, amikor ő már nem lesz. Ez a gondolat konkrétan megbénít…és rettegek tőle. Erről a félelemről szól ez a dal, és ennek megfelelően alakítottuk a zenei környezetét is. Az instrumentális részek előhoznak egyfajta nosztalgiát is, az énekdallam pedig olyan, mintha konkrétan édesanyámhoz beszélnék.
  
  A zenekar a tervek szerint nem int búcsút véglegesen az angol nyelvű szerzeményeknek sem, így a jövőben is sokszínű dalokra számíthatunk tőlük. Az elmúlt termékeny időszak anyagait pedig március 31-én a Magyar Zene Házában egy nagyszabású koncerttel is megünneplik, ahol a magyar dalokat először hallhatja élőben is a közönség.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 social network    haunted    végső állomás    no turning back    rocket queen    klone    Ízek    downset    vojnits    rupert grint    claps for caroline    ryan tedder    borlai gergő    never say die    guilty parties    eat pray love    jürgen von knoblauch    expired passport     bury tomorrow    rotten sound    lord    anselmo crew    the konincks    hollyhell    julia roberts  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!