előzetes [koncert] 2004. október 30. szombat 15:40
nincsen hozzászólás
szerző: morzsaBeangrowers a Süss Fel Napban 2004 november 2, kedd, Süss Fel Nap
November 2-án kedden a Süss fel napban a BPRNR szervezésében ismét fellép Budapesten a máltai Beangrowers. A bulit két magyar zenekar, a garázs-rockot játszó Moog és egy igazán különleges noise-punk-gépezet, a Das Taktika vezeti fel a programot. A koncertek után Loaded Indie party, a hagyományoknak megfelelően DJ Pita, Grassman és Mágnes válogat (főként) angolszász rock- és popzenéket.
Beangrowers A Beangrowers tagjai mindhárman egy St. Julians nevű kisvárosban, Málta szigetén születtek 1977-ben. Itt, Európa szélén semmilyen zenei színtér nem határolta be ízlésüket, az amerikai és a brit popzene egyaránt hatással volt rájuk. Mégis, ha mindezt lemezekben kellene összefoglalni, akkor kiindulásnak talán a Forever a Cranes-től, a Laid a James-től és a Star a Belly-től említhető meg, ez volt az a három album, amely jelentős mértékben befolyásolta, hogy végül milyen zenei irányokat részesítenek előnyben. Természetesen sokat hallgattak Violent Femmes-t és Joy Division-t is.
Első demójuk 1996-ban készült el, majd egy évvel később már a kontinensen, azon belül Németországban turnéztak. Ez így együtt elég volt ahhoz, hogy a Rough Trade német fiókkiadója leszerződtesse őket. Itt jelent meg 1999-ben a 48K, majd 2001-ben a Beangrowers című nagylemez. Az albumokon főleg a másodikon, az élő fellépésekhez képest nagyobb szerepet kap az elektronika.
A zenekar 2003-ban első nagy-britanniai turnéját is letudta, most októberben pedig ismét a kontinensen koncertezik. Mindeközben befejezték harmadik nagylemezüket, amely már az osztrák Schönwetter Records-nál fog megjelenni (a Heaven Street Sevennel már többször együtt játszó osztrák Garish kiadója). Egy új dal, a Priest mindenesetre már hallható Wim Wenders legújabb filmjének, a Land of Plenty-nek a filmzenelemezén.
Alison Galea: ének, gitár, szintetizátor Ian Schranz: dob, szintetizátor Mark Sansone: basszusgitár, szintetizátor, hangjáték