hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2021. szeptember 29. szerda   06:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Öröm a Zene döntő és díjkiosztó lesz az Analog Music Hall-ban


  Végéhez ér a Kárpát-medence legnagyobb zenei tehetségkutató sorozata a hétvégén. Az Öröm a Zene kétnapos döntőjében 26 zenekar mutatkozik be az Analog Music Hall színpadán élőben. A győztes 3,5 millió forintos jutalmazása mellett 10 kategóriában osztanak ki a szervezők díjakat olyan személyeknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért.
  
  A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, illetve 6 határon túli. Október 2-án és 3-án e tehetségkutatók nyertesei mérik össze tudásukat Budapesten, az Analog Music Hall-ban.
  
  A fináléba bejutott a Helka Banda, a Gomoly, a Bad Acrobats, a Kellene Kis Kert, a VelvetNoise, Fegyverneky Levente, a SnailGardN, a Chimpull, a Lanou, a 3AD, a Continoom, a Prove, a Paliék, az Arrange Service, az SFV, a Möbius, az A csajod, a DissOrder, a Porubszki Tamás, az egy5egy zenekar, a Heavy Brains, a Heavy Mountain Olympia, a WalkMan Szűcs Ádám, a Dirty Canvas, a Herself és a Deskavaary.
  
  A teljes eseményről kép- és hangfelvétel készül, és kikerül az Öröm a Zene YouTube-csatornájára. A döntőben diadalmaskodó zenekar a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kap hangtechnikai berendezést, és 2,5 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.
  
  A zenekarok produkcióit 8 tagú szakmai zsűri értékeli a helyszínen, melynek tagjai Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője), Horváth Gergely (rádiós szakember, a Petőfi Kulturális Ügynökség tanácsadója), Cselőtei László (zenei újságíró az NKA Hangfoglaló Kollégiumának elnöke) , Nagy Szabolcs (kommunikációs szakember, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnöke) valamint a 2019-es nyertes Antares zenekar tagjai, azaz Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid.
  
  Az Öröm a zene díjátadó ünnepséget október 3-án, a zenekari produkciókat követően rendezik meg, amelyen a Hangszeresek Országos Szövetsége átadja az idei év Öröm a Zene szakmai díjait is 10 kategóriában (az év zenésze – az év könnyűzenei rendezvényhelyszíne – az év zenepedagógusa – az év felfedezettje – az év hangmérnöke – az év hangtechnikusa – az év világosító és látvány technikusa – az év hangszerjavító műhelye – az év zenei újságírója – az év különdíja) a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeknek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
A montreali sludge metal mesterei, a Dopethrone kiadtak egy vadonatúj videót
Kelet-európai életérzés és sírva vigadás - a Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars
Hamarosan megérkezik a Wage War pusztító 5. albuma
Új dalt adott ki a Sons Of Silver a hamarosan megjelenő „Runaway Emotions” albumról
Júniusban új albummal jelentkezik a Nothing More
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 radio panic    zoroaster    kiskalász    johnny english    metal church    as i lay dying    dvd film    volband    the book of eli    brains    frankenstein    ryan reynolds    háború a vámpírok ellen    the dead daisies    purulent rites    álomháború    veil of maya    jon oliva’s pain    kalmah    óriásgonzó    zöld pardon    surface festival    crystal fighters    papaver    moby dick  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!