hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 24. csütörtök   07:44
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Új klip a Mindenen Keresztül zenekartól


  A Mindenen Keresztül zenekar nemrég megjelent EP-jének záró dalához készített videót mutatjuk most be. A csapat a barátaik segítségével és közreműködésével jelentős előkészületek után forgatták le az Újabb világ című dalhoz a klipet.
  
  
  “Az Újabb világ című számunk klipjét gyerekkori barátunk, Kecskeméti Ákos (inspot) készítette, akivel korábban már számtalanszor dolgoztunk együtt. Több zenekarban zenéltünk együtt, illetve mindkét megjelent EP-nk borítóját ő tervezte és ő készítette a Futok a múlttól c. klipünket is.
  
  A forgatás május 15-én zajlott, viszont felemésztette az előtte lévő napokat is, mert körülbelül 15 órába kerültek az előkészületek. A helyszín több klipnek adott már helyet, ez pedig nem más, mint ahol a zenekar próbaterme is van, egy tanya Körösladánytól kb. 1 kilométerre. Forgatott már itt klipet a Mors Silens, a Mudfield, a Leponexx, a KabinLáz, a Dreadful Peace, a Bloom és mi is forgattunk már itt.
  
  A klipben látható háttérhez kb. 500 darab Békés megyei hírlapot ragasztottunk fel a falakra és a plafonra, ebben a munkában a barátaink, családunk és még a gyerekek is segítettek. Nagy köszönettel tartozunk mindenkinek. A klipben nincs sztori, viszont két részre bontottuk a forgatást, amelyből az egyik természetesen a zenekari rész volt, a másik pedig a „mindenki része”. Meghívtunk mindenkit a forgatásra és külön minden megjelent kapott egy kis részt a klipből. A forgatás iszonyatosan sok munkával járt, de a végére kvázi bulihangulat lett, köszönhetően a barátainknak, így mindenki jó hangulatban távozott a forgatásról. Úgy gondoljuk, hogy a jelentősen alacsony költségvetéshez képest sikerült kihozni egy relatíve jó megjelenésű klipet, amely remélhetőleg elnyeri sokak tetszését.“
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. december 11.
Soen: progresszív metal ünnep- elhalasztva (A38 Hajó - Budapest)
2021. december 12.
Ian Paice: decemberben Deep Purple klasszikusok az A38 Hajón (A38 Hajó - Budapest)
2021. december 28.
EDDA Művek- RETRO II (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ted Nugent őszinte gondolatai
A Tankcsapda dalban és klipben emlékezett meg a rajongóiról
Itthon is bemutatják a Gorillaz egyedülálló animációs koncertfilmjét
Sopronba érkezik a Muse és a The Killers
Új koncert videó az August Burns Red-től
Új dal a The Gathering-től
Testament - Új albumon dolgoznak
Elhunyt Molics Zsolt
 kiemelt 
Ian Paice: decemberben Deep Purple klasszikusok az A38 Hajón
  
A világ egyik legjobb Deep Purple műsorával érkezik a budapesti A38 Hajóra a Purpendicular zenekar, amelynek dobosa maga az élő legenda, Ian Paice

Budapesten koncertezik Justin Bieber - JUSTICE WORLD TOUR
EDDA Művek- RETRO II
Game Over Europe Tour 2022
Rise Against a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Nincs menekvés! “I’m Gonna Get You” címmel megérkezett a Bengal második videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sherlock holmes 2    the world alive    balkan fanatik    talizman´s    herbaliser    crazy town    pecsa    2012    wolves in the throne room    world war z    diabolus in musica    another way    the karate kid    goatwhore    jinjer    matthew vaughn    korn    obituary    both miklós    horse the band    blood sweat and tears    falcongate    grindrise    hihetetlen utazás    tracedawn  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!