hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2021. június 7. hétfő   08:13
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Helldiver: új énekessel és vendégekkel jelent meg az Új hajnal virrad album


  Új hajnal virrad címmel jelent meg a Helldiver új stúdióalbuma, amely stílusát tekintve kissé elrugaszkodott a klasszikus hard rock vonaltól, elődeihez képest inkább egy heavy metal album született. Zeneileg és a szövegvilágot illetően is néhány dal kivételével súlyosabb tételek hallhatók majd az új albumon, ami az első Magyar ´Pater´ Csaba énekessel.
  Az Új hajnal virrad kapható a HammerWorld magazin júniusi számának CD mellékleteként, keresd a hipermarketekben, a benzinkutakon vagy az újságárusoknál, illetve digipack verzióban is elérhető, ami közvetlenül a zenekartól megrendelhető a rendeles@helldiver.hu címen, de megtalálhatod a Media Marktban üzleteiben, és a jobb lemezboltokban is.
  Online zenehallgatás
  
  A lemezről korábban a klipes Hiba a gépezetben jelent meg, ebben mutatkozott be Csaba a zenekar élén. A lemezen két duett hallható A bizalom ára című dalhoz szöveges videó készült, ebben Schrott Péter (Continoom, Zártosztály, Tűzmadár) is énekel, A Sosem múlik el pedig Dudás Ivett (Tales Of Evening) vendégszereplésével készült.
  
  
  
  “Mindkét dal adta magát és egyértelmű volt számunkra, hogy kiket kérjünk fel a feladatra. Nagy öröm volt számunkra, hogy elfogadták a felkérést és úgy gondoljuk, a végeredmény önmagáért beszél. Ivett és Peti kiváló énekes, és nagyra becsüljük munkásságukat. ´A bizalom ára´ teljes mértékben hitelessé vált Peti közreműködéséve, hiszen a dal a barátságról szól és Ők ketten Csabival azon túl, hogy több produkcióban is szerepelnek együtt, baráti viszonyt is ápolnak. Zenekari szinten pedig már az előző lemeznél is felmerült Peti neve, mint lehetséges vendégénekes. Hát, ez most megvalósult, amit ezúton is szeretnénk megköszönni.“ - mondta korábban a zenekar a vendégekkel kapcsolatban.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Pierce The Veil deluxe kiadással ünnepli a The Jaws of Life sikerét – megérkezett az új dal, a Kiss Me Now is
Caskets új kislemezzel jelentkezett: Make Me A Martyr
Új dobossal indul turnéra az Omega Diatribe
Lynyrd Skynyrd: Az utolsó koncert Gary Rossingtonnal – 50 év southern rock
Atom Juice leszerződött a Heavy Psych Sounds kiadóhoz
Adrian Smith (Iron Maiden) szerint a zenészeknek csak egy töredéke tud megélni a zenélésből
Megjelent Amanna legújabb dala, Valahol címmel
Holló - Látványos kisfilmmel érkezett a az új Dalriada album második előfutára
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 archer    the dillinger escape plan    seventh void    anna&thebarbies    like a storm    the secret    anna & the barbies    pecsa    destinity    naturally 7    diamond edge    natasha shneider    fergie    seventh void    mighty boosh    close your eyes    motörhand    uzipov    bővebb információk:    the karate kid    dürer    nitzer ebb    fürgerókalábak    szelíd teremtés    daedelus (usa) live  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!