hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [kiállítás]  2021. március 11. csütörtök   06:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
New Visegrad Photography


  Az öt ország összefogásából született New Visegrad Photography utazó kiállítás Bécsben mutatja be a régió legtehetségesebb fotóművészeit. A március 18-án, a bécsi Collegium Hungaricumban nyíló tárlat különlegessége, hogy egyben az idei első helyszín, amely – az Európa-szerte több országban megrendezett, de csak virtuálisan megtekinthető kiállítás után – az online bemutató és megnyitó mellett látogatókat is tud fogadni.
  
  A New Visegrad Photography a Visegrádi Csoport országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és – a közép-európai kulturális együttműködés kiterjesztésének szándékával – Szerbia legnevesebb művészeti intézményeinek bevonásával jött létre, és a régió kiemelkedő frissdiplomás fotóművészeit ismerteti meg a nemzetközi közönséggel. A kiállítás-sorozaton az öt ország kilenc felsőoktatási intézményének 24 fiatal fotósa szerepel, Magyarországot a program elindításában kulcsszerepet betöltő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mellett a Kaposvári Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseli 10 művész alkotásaival.
  
  A New Visegrad Photography kiállítás arra törekszik, hogy a válogatásban a nemzeti sajátosságok, a különböző oktatási megközelítések és az alkotók önálló univerzumai között kibontakozzanak a szélesebb, globális jelenségekről és tendenciákról való, speciálisan közép-európainak tekinthető gondolkodásmód meghatározó jegyei. Kudász Gábor Arion, fotóművész, a MOME egyetemi docense, a kiállítás kurátora szerint „annak megfogalmazására teszünk kísérletet, hogy a nemzetközi hatásoknak minden korábbinál jobban kitett fiatal művészgeneráció számára mit jelent a közép-kelet-európaiság, ... mert érezzük, hogy a birodalmak ütközőjére ültetett kulturális hagyomány és közös terhet cipelő történetünk jellegzetes visszatérő témákban felismerhető, eredeti karaktert kölcsönöznek művészetünknek”.
  
  A bemutatott alkotók egyéni és a New Visegrad Photography révén elért sikerei is mutatják, hogy az elkövetkezendő évtizedekben országaik fotóművészetének meghatározó alakítóivá válva a régióra jellemző vizuális kifejezésmódot az ő alkotómunkájuk jeleníti majd meg a széles nemzetközi közvélemény számára. „Szinte unalomig hivatkozunk a visegrádi régióból a világba szóratott alkotókra, akik az elmúlt évszázadban saját képükre formálták a fotográfia történetét: helyettük ezúttal nézzünk végre azokra, akik a következő száz évet fogják formálni!” – emeli ki a kiállítás lényegét Kudász Gábor Arion.
  
  A kiállításon szereplő alkotók ugyan a tanulmányaikat az elmúlt években elvégzett fiatal fotóművészek, de többen közülük már jelentős szakmai sikereket tudhatnak maguk mögött. Fotóikat olyan elismert nemzetközi művészeti platformok is publikálták, mint a LensCulture, a Contemporary Lynx vagy a Fotograf Magazine, a New Visegrad Photography válogatásában szereplő fotósorozatáért Bánhegyesy Antal 2019-ben elnyerte a Capa-nagydíjat, Weronika Perłowska pedig a Contemporary Lynx díját, és munkáját a lengyel Vogue magazin is bemutatta.
  
  A New Visegrad Photography szervezője az idén 25 éves EDGE Communications művészeti ügynökség, szakmai partnerei a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az Art Photo Budapest, Közép– és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására. A program fő támogatója az International Visegrad Fund, a vándorkiállítás szervezőpartnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
  
  Az utazó tárlat Bécs mellett többek között Berlinben, Brüsszelben, Prágában, Rómában, Varsóban vendégeskedik, és szervezés alatt állnak további külföldi állomások is. Március 15-ig a pozsonyi kiállítás egy online virtuális galériában tekinthető meg, majd a járványügyi korlátozások enyhítését követően ide kültéri kiállításként is visszatér. A hazai érdeklődők Debrecenben láthatják majd az anyagot, ahol 2021 nyarán, a magyar V4 elnökség kapcsán utcai kirakatkiállítás formájában kerül a közönség elé.
  
  NEW VISEGRAD PHOTOGRAPHY
  
  A programban közreműködő intézmények:
  Academy of Arts, Architecture and Design in Prague (CZ), Academy of Fine Arts and Design in Bratislava (SK), Budapesti Metropolitan Egyetem (HU), Film and TV School of Academy of Performing Arts in Prague (CZ), Kaposvári Egyetem (HU), Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (HU), University of Arts in Belgrade (SRB), University of Arts Poznań (PL), University of Novi Sad (SRB)
  
  Kiállított művészek:
  A FEHÉR Vera (HU), ALBERT Anna (HU), BAKSA Gábor (HU), BALOGH Viktória (HU), BÁNHEGYESY Antal (HU), Leontína BERKOVÁ (SK), BYLAK Krisztina (HU), ÉRDI Róbert (HU), Zuzana FEDOROVÁ (CZ), Lenka GLISNÍKOVÁ (CZ), Edyta JABŁOŃSKA (PL), Michał JASZKOWSKI (PL), Mina JEVREMOVIĆ (SRB), Lea KÁLAZI (SK), Milica KNE®EVIĆ (SRB), Ąuboą KOTLÁR (SK), Tomasz KOWALCZYK (PL), Dragan KURUCIĆ (SRB), Weronika PERŁOWSKA (PL), Andrea STANI©IĆ (SRB), SZÉKELY György (HU), SZTREHALET Oxána (HU), TÓTH Gabriella (HU), Václav TVARŮ®KA (CZ)
  
  Szervező: EDGE Communications
  Kurátor: KUDÁSZ Gábor Arion
  Szakmai vezető: LÖBL Krisztina
  Arculatterv: ILLÉS Hajnalka



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 posthum    southern comfort    bin-jip    mesevilág    hypocrisy    falcongate    josh duhamel    dresch mihály    szesztay dávid    blink-182    hardcore superstar    cherokee    ahumado granujo    florence and the machine    hollow haze    magor    magyar rádió gyermekkórus    warwick    sziget 2013    jon oliva’s pain    shutter island    marko hietala    korpiklaani    random deeds    nibutra  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!