hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2021. március 1. hétfő   06:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megjelent a Mmamt II.


  Az Óriásból, az Isten Háta Mögöttből vagy a Rájátszásból is ismert zenész Mmamt néven megjelentetett szerzői bemutatkozását számos könnyűzenei médium 2019 legfontosabb magyar lemezei közé sorolta. Végre itt a folytatás, a Mmamt II.
  
  „A Mmamt II a legtudatosabb és talán a legfontosabb dolog, amit eddig csináltam. Nagyjából fél év alatt született, gyorsan és egyértelműen, magától értetődő volt minden alakulása. Az elejétől a végéig élveztem csinálni. Ez a munka volt az, ami – a családom mellett – nagyjából életben tartott ebben a borzalmas 2020-as évben.” – mondta el Péter a lemezről.
  
  Ugyanúgy, mint első anyagnál, Egyedi most is szinte minden zenei feladatot magára vállalt a lemezkészítés során. A felvételek több helyszínen készültek, a kész anyagot végül Péter keverte és Dorozsmai Gergő masterelte.
  
  A Mmamt II finanszírozásába a rajongók is beszálltak: decemberben több, mint 400 ezer forintot dobtak össze az alkotónak. „Elképesztő érzés volt. Végső soron nekik köszönhetem, hogy befejezhettem a lemezt. Meg hogy lehet 1-2 olyan tervem 2021-re, ami pénzbe kerül. Nagyon hálás vagyok!” – mondta el Péter a támogatás kapcsán.
  
  A Mmamt II kiadója a ZajZajZaj nevű alkotói közösség, ami többek között a 30Y-t, az Esti Kornélt, az Idegent és az Óriást is tagjának tudhatja. A lemez anyaga péntektől minden digitális zenei platformon elérhető.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. december 6.
A coldrain először Magyarországon – erős japán–francia trió a Barba Negrában
2025. december 22.
A csend filozófiája zongorán – Joep Beving a MOMkultban
A belső világ hangjai – Joep Beving és a Solipsism Redux decemberben a MOMkultban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Feszültség, városi túlhajszoltság és egy kis remény - új dallal jelentkezett a Crescendo
Undertheskin újra tánctérré formálja a sötétséget – “Dance | Die”
Új mérföldkőhöz érkezett a Domhain: jön az In Perfect Stillness
Rural Pitchfork – Itt a Plastic God videóklip
KBong és G. Love visszatérnek a Good News-szal – napsütés, reggae és kisugárzás
A Coterie nyitja a 2026-os nyarat a “Pretty Gyal” című új dalával
Marissa Nadler új videóval merül a Nine Inch Nails sötét mélységeibe – „The Great Below”
Angel Du$t: Kontrollált káosz és hardcore összefogás a Cold 2 The Touch-on
 kiemelt 
Papa Roach & Trivium – két történet, egy hullámfront
  
Papa Roach pályája mindig is arról szólt, hogyan lehet túlélni egy olyan világot, amely nem hagy túl sok levegőt

Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 transitional    szeg    butcher babies    dark fortress    nasmith    southern oracle    a papháború a vámpírok ellen    hanna    hófehér és a vadász    w.a.s.p.    through the never    az élet fája    hófehér    subscribe    -szeged    shia labeouf    gróf balázs    zechs marquise    pogues    pay my milk    paul di’anno    halott pénz    the horibillies    last hope    kabinláz  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!