hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2021. február 23. kedd   06:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Megérkezett a The Sign új albumának előfutára


  A miskolci garázsbandából a DAL színpadáig menetelő, többszörösen díjnyertes zenekar vadonatúj dallal csal mosolyt az arcunkra. A The Sign igazi feel good trackkel jelentkezett, ami olyan, mint maga az együttes: bájos, ugyanakkor vagány és elképesztően szerethető. Az „Ez az a perc” azonnal belopja magát a szívünkbe!
  
  „Az „Ez a perc” számomra egy nagyon fontos dal, de nem csak azért, mert a tavasszal debütáló második nagylemezünk előfutára, hanem azért is, mert mindig, minden esetben aktuális. A dal tulajdonképpen azt üzeni, hogy „Ébresztő! Ez a perc most, ez az élet!”. Ideje, hogy vegyünk egy mély levegőt és úgy örüljünk minden egyes pillanatnak, mint amikor gyerekek voltunk, szálljunk ki a mókuskerékből és lássuk másként a minket körülvevő világot”- fejtette ki az énekes, Czinke Máté.
  
  A miskolci ötös ezen is túlmegy, hiszen egy másik társadalmi problémára is rávilágít. „Én offline társat kérek, Hagyjuk a jelbeszédet”- hangzik el.
  „Felszínesek lettünk, erre pedig a járvány csak méginkább ráerősített. Újra meg kell tanulnunk minőségi időt tölteni egymással, amikor csak a másikra figyelünk és teljesen azonosulni tudunk egymással”- részletezi a frontember.
  
  Az „Ez a perc” egy vérbeli energiabomba, csupa vidámság, jókedv és szeretet. Nem volt kérdés tehát, hogy milyen klip forogjon a feel good szerzeményhez.
  
  „Nem volt szükség sok instrukcióra vagy színészi tehetségre, mivel a zenekarra alapvetően jellemzőek ezek tulajdonságok, főleg ha egyszerre mind egy helyen vagyunk. Ezért egyszerűen hagytuk, hogy a dal működjön rajtunk keresztül”- mondta Máté.
  
  Az „Oldszkúl”, valamint a „Mese a nagykönyvből” után ez a harmadik dal, amit a zenekar megvillant a hamarosan érkező, második stúdióalbumukról. A „Mi fedeztük fel Amerikát” korongon egy vadonatúj arcát mutatja a The Sign, ugyanakkor a rájuk jellemző szövegvilágot és zeneiséget megőrizte. Mi már alig várjuk!
  
  A miskolci származású, fiatal zenészekből álló The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. Egy hobbi garázsbandából díjnyertes és folyamatosan koncertező együttessé nőtték ki magukat, profin zenélnek, megnyerték a Petőfi Rádió „Saját zenéd” versenyét, a Szikra-díjat, és rendszeresen megfordulnak a klubok és fesztiválok színpadain. Turnéztak már a Margaret Island-del és a Honeybeast-tel is. A srácok szerethető karakterük mellett egyedi zenei világukkal veszik le a lábáról a közönséget.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 karma to burn    inception    neurosis    alvin lee    the haunted    kassandra    radio panic    laibach    vizet az elefántnak    betraying the martyrs    blink-182    vesztegzár    bővebb információk:    bankrupt    opera    run with the hunted    mesevilág    smici    noctem    death valley screamers    sunrise avenue    hihetetlen utazás    revocation    divine ascension    david byrne  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!