hírek   2021. január 25. hétfő   04:40

nincsen hozzászólás

  A hat­va­nas évek kö­ze­pén az akkor Film­mű­vé­sze­ti fő­is­ko­lás Kar­dos Sán­dor – ma nem­zet­kö­zi hírű, Kos­suth-díjas ope­ra­tőr – el­ha­tá­roz­ta, hogy fény­ké­pész mes­ter édes­ap­já­tól örö­költ, több ezer fo­tó­ból álló gyűj­te­mé­nyét ki­egé­szí­ti újab­bak­kal. El­kezd­te gyűj­te­ni a fo­tó­kat is­me­rő­sök­től és is­me­ret­le­nek­től. Pénze nem­igen lévén több­nyi­re olyan fel­vé­te­lek ke­rül­tek hozzá, ame­lye­ket az ada­ko­zó nem tar­tott kü­lö­nö­sebb ér­ték­nek. In­kább „ki­do­bás he­lyett” ke­rül­tek tu­laj­do­ná­ba a képek.
  Ahogy tel­tek az év­ti­ze­dek, a gyűj­te­mény ha­tal­mas­sá gya­ra­po­dott. Egyre nyil­ván­va­lób­bá vált, hogy a ren­ge­teg kép így együtt va­la­mi­fé­le tel­jes­ség-ana­ló­gi­a­ként is mű­kö­dik. Ekkor szü­le­tett meg a név: Hó­rusz Ar­chí­vum. A név­vá­lasz­tás szim­bo­li­kus. Az egyip­to­mi hi­e­rog­lif írás­ban a Hó­rusz szem egész képe je­len­ti az 1-es szá­mot, míg a szem áb­rá­já­nak rész­le­tei a vég­te­len kicsi felé tartó tört­szá­mo­kat. A leg­ki­sebb ré­szek egy-egy ama­tőr fény­ké­pei, míg a képek összes­sé­ge az egyet, az egé­szet, va­la­mi is­te­nit, a ké­pek­nek egy kü­lö­nös ér­tel­me­zé­sét je­len­ti.
  A bom­lás vi­rá­gai című ki­ál­lí­tás lá­to­ga­tói arról lát­hat­nak pél­dá­kat, hogy mitől lesz egy el­ké­szült kép kéz­mű­ipa­ri ter­mék­ből al­ko­tás­sá.
  Ham­vas Béla igen egy­sze­rű de­fi­ní­ci­ót ad erre. Sze­rin­te művet al­kot­ni annyi, mint ka­tar­zi­son át­es­ni. Ebben a rö­vid­ke mon­dat­ban szó sincs mű­vé­sze­ti elő­ta­nul­má­nyok­ról, fő­is­ko­lá­ról, de még csak el­hi­va­tott­ság­ról sem, ami per­sze nem je­len­ti azt, hogy ezek mind fö­lös­le­ge­sek len­né­nek, de azt mond­ja, hogy nem ezek az elő­ké­szü­le­tek a leg­fon­to­sab­bak, hanem az, hogy lét­re­jön-e egy kü­lön­le­ges töl­té­sű ál­dott ál­la­pot, Ham­vas sza­vá­val ka­tar­zis, mely­nek ered­mé­nye maga a mű­al­ko­tás. A pro­fesszi­o­ná­lis mű­vész, aki ké­szül a hi­va­tá­sá­ra, gyak­rab­ban hoz létre igazi, fon­tos művet, de a kör­nye­ze­te ese­mé­nye­it meg­örö­kí­tő ama­tőr is ke­rül­het al­ko­tó ka­tar­zis­ba, amit akár fel sem ismer, mégis lét­re­jön a mű, mely bár ritka, de sem­mi­vel sem ér­ték­te­le­nebb, mint a hi­va­tá­sos mű­vé­szek mun­kái.
  A ki­ál­lí­tás­ra vá­lo­ga­tott Hó­rusz-képek lé­nye­ges al­ko­tó eleme a hiba, a té­ve­dés, a bom­lás, a szán­dé­kos ron­gá­lás, vagy a vé­let­len ron­gá­ló­dás. A ki­dol­go­zá­si hibák, a szak­sze­rűt­len tá­ro­lás szám­ta­lan kö­vet­kez­mé­nye, a pe­né­sze­dő, gom­bás, sé­rült emul­zió a fo­tog­rá­fu­sok szá­má­ra kö­te­le­ző­en ke­rü­len­dő, alap­ve­tő szak­mai hiba.
  És mégis, a Hó­rusz Ar­chí­vum ki­ál­lí­tá­sán ezek a hibák lé­nye­ges kép­al­ko­tó elem­mé vál­nak, ki­ter­jesz­tik, ma­gya­ráz­zák, tel­jes­sé és igaz­zá te­szik a kép ere­de­ti ké­szí­tő­je sze­rint talán végig sem gon­dolt szi­tu­á­ci­ót. Így jön létre az igazi ka­tar­zis, az al­ko­tás.
  
  Haris Lász­ló - ki­ál­lí­tás ku­rá­to­ra

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: