hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2020. november 26. csütörtök   04:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Netes matekmémek: miért nem tudjuk megoldani őket?
Trükkös feladványok, amiktől felrobban a fél internet

  „Csak a zsenik tudják megoldani”, „Az emberek 70%-a nem tudja a helyes választ” – ilyen és hasonló feliratokkal keringenek az interneten olyan feladványok, melyek megoldásához bőven elegendőek az általános iskola alsó tagozatos matematikai ismeretek. Mégis emberek milliói esnek egymásnak és sokszor meglehetősen durva módszerekkel próbálják igazukat bizonyítani azokkal szemben, akiknek egy másik eredmény jön ki rá. Mosóczi András egyetemi óraadó segítségével megfejtjük ezeknek a titkát, és még az is kiderül, hogy miként lehet mindez a hasznunkra.
  
  Miért vitatkoznak felnőtt emberek milliói általános iskolás matekpéldák eredményein? Hiszen azt tanultuk, hogy a matematikában egyértelmű szabályok vannak és ezért csak egyféle jó eredmény létezhet. Nézzük meg például azt a feladványt, amely az egyik legnagyobb vihart kavarta a közösségi médiában, és így szólt: 8:2(2+2)=?
  
  Ez a feladat mára mémmé vált, véget nem érő komment áradatokban estek egymásnak az igazukhoz kétségbeesetten ragaszkodó táborok. A vita tárgya nevezetesen az, hogy a helyes végeredmény 1 vagy 16. Itt persze jogosan tehetjük föl a kérdést: nem teljesen mindegy? Végülis valóban mindegy, hiszen senkinek az élete nem múlik rajta, mégis már-már életveszélyes fenyegetésekig ment a vita a helyes eredményről.
  
  „A problémát a legtöbb ember számára az okozza, hogy hibásan használják a matematikai szabályokat. Azért, mert nem elég világosan magyarázták el őket. Ez pedig egy nagyon is fontos dologra világít rá. Az emberek nagy része valójában nem a matekot nem érti, hanem a hibásan elmagyarázott matekot. És ez hatalmas különbség” – mondja Mosóczi András egyetemi óraadó A Gondolkodás forradalma című matematika-népszerűsítő könyv szerzője.
  
  Lehet, hogy mégis jó vagyok matekból?
  
  Sokan már az általános iskola ötödik, hatodik osztályában végleg elkönyvelik magukat matematikai analfabétáknak és onnantól el is engedik ezt a tantárgyat. De mi van akkor, ha nem is a matekkal van a probléma, hanem a rosszul magyarázott matekkal? Most mindjárt próbára is tehetjük magunkat ezen a játékos kis felületen, ahol csokikkal magyarázzák el nekünk a műveleteket és így lehull a lepel az összes neten keringő matekos feladványról.
  
  Ha ezt a magyarázatot értettük, akkor valójában nem is vagyunk rosszak matekból, egyszerűen csak arról van szó, hogy nem jól magyarázták eddig. Erre hívja föl a figyelmet Mosóczi András, aki az utóbbi időben számos matematika-népszerűsítő előadást is tartott, és rengeteg embernek hozta vissza a „hitét” a matekban. Mosóczi szerint hatalmas károkat tud okozni a rosszul tanított matek, mert amellett, hogy megutáltatja a tantárgyat, az embereket egy hibás logikára tanítja meg, ami jobban árt, mintha egyáltalán nem is tanultak volna semmit. Mark Twain szavait idézve „Sosem az okozza a bajt, amit nem tudsz, hanem az, amit biztosan tudsz, de mégsem úgy van”.
  
  Pontosan ez a probléma a rossz matekoktatással is. Az emberek mindezt látják, és érzik, hogy valami nem stimmel és ezért jutnak sokan arra a következtetésre, hogy jobb lenne, ha inkább nem is tanítanának matekot, vagy ha igen, akkor csak egészen alap szinten. Pedig a valódi megoldás az lenne, hogy végre tanítsuk jól a matekot. Ennek azért van most igazán nagy jelentősége, mert - ahogyan Mosóczi a könyvében is fogalmaz - egy újabb ipari forradalom előtt állunk, ahol megint emberek millióinak a munkáját fogja veszélyeztetni vagy teljesen meg is szüntetni az átalakuló technológia. És ezt a versenyt azok fogják megnyerni, akik jobb problémamegoldók és kreatívabb a gondolkodók, ezen készségek pedig a matematika-oktatással nagyon jól fejleszthetők. Persze csak a jó minőségű matematika-oktatással.
  
  A digitális oktatás egy új esély mindenkinek
  
  Sokszor a véletlenen múlik, hogy kifogunk-e egy jó tanárt, aki adott esetben az egész életünk menetét is megváltoztathatja. És sajnos az is előfordul, hogy egy rossz tanárt fogunk ki, aki szintén nagy hatással lehet életünk menetére, csak éppen rossz irányban. A digitális oktatás és az e-learning ezen tud most változtatni. Hogyha találunk ugyanis egy megfelelő platformot, akkor ez a „jó tanár” örökre velünk maradhat függetlenül attól, hogy a sors milyen szeszélyeinek vagyunk kitéve az iskolában. A közel 10 éve e-learning platformok fejlesztésével foglalkozó Mosóczit is ez motiválta: „Volt egy vágyam, egy elképzelésem, hogy a matematikának a fejemben lévő nagyon logikus és végtelenül egyszerű képét valahogyan mások számára is láthatóvá tegyem.” Ez indította el egyik weboldalát, ahol, ahogyan fogalmaz „a látogató szeme előtt is kirajzolódhat az a fejemben lévő egyszerű kép, ami mindenki számára világossá és érthetővé teszi a matematikát”. Ez a felület mára 140 ezer felhasználóval rendelkező mateking.hu, amely a tanítás mellett ma már a matematika népszerűsítésével is foglalkozik. És felfedi a titkát az olyan neten keringő feladványoknak is, mint amilyen ez: 7+7:7+7*7-7
  
  te-tudod-a-helyes-valaszt



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Téged – versek, amelyek nem csupán szólnak, hanem megszólítanak Megjelent Dóka Attila verseskötete
Gergye Krisztián performatív tárlatvezetése - A test nyelvén a Szüts-Vojnich kiállításon
Peter Lindbergh a Műcsarnokban
Új összművészeti kulturális központ született a Margit-negyedben: a DUGATTYÚS
A különleges sikerturné 2026 őszétől ismét Európában! The World of Hans Zimmer – A New Dimension
Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
Forradalmi hétvége a Fonóban
Alföldi Róbert tárlatvezetése Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállításán
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 primordial    chaos of disorder    no turning back    dead end path    kvaen    john sykes    distorted impalement    endiryah    macbook pro    holy grail    divided multitude    twiggy ramirez    rózsaszín pitbull    dying fetus    stargarden    the sharon tate    vicious rumors    antillectual    dead kennedys    paddy & the rats    irepress    carpathian forest    while heaven wept    vin diesel    a dilemma  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!