szerző: AndrásSear Bliss – Glory and Perdition lemezbemutató koncert 2004 szeptember 10, Wigwam
Egy új Sear Bliss album megjelenése mindig eseményszámba megy, ez az együttes ugyanis úgy képes lemezről lemezre ízlésesen megújulni, és tetszetősen friss, izgalmas zenével előállni, hogy közben soha nem fordít hátat műfaji identitásának, és nem adja alább azt a magas nívót sem, amit - ritkaságszámba menően - már a demóján is képviselt. Nem volt ez másképp idén sem, amikor is napvilágot látott a banda Glory and Perdition című vadonatúj albuma ismét remekbeszabott munkát tett le az asztalra a csapat. Mivel pedig az utóbbi időben rendre igen erős teljesítményt nyújtott élőben is a relatíve hosszú ideje állandó aktuális felállás, nagy elvárásokkal tekintettem a lemezbemutató koncert elébe.
Kívánalmaim maradéktalanul teljesültek, sőt, túl is szárnyalta őket a banda: olyan, kerek és eseménydús koncertet adtak, ami a sok elhangzott új dal révén valóban megállta a helyét a friss album premierjeként, egyúttal azonban felölelte az együttes tekintélyes múltjának jónéhány fontos szeletét is, az esemény rangját emelendő pedig néhány kellemes meglepetéssel is szolgált. A legújabb dalok módfelett egészséges arányban mintegy harmadát tették ki a műsornak, olyan nótákkal idézték meg a felvételt, mint a közel death metalosan morzsoló nyitányával a legsúlyosabb pillanatokat elhozó Two Worlds Collide, a Night Journey vagy a lassan hömpölygő Blood Serenade, s már másodikként előkerült a felvétel egyik legizgalmasabb darabja, a Birth of Eternity is. Ennek előadásából nem hiányzott természetesen a Sear Bliss-koncerteket félreismerhetetlen orgánumával mostanában rendre erősítő Csihar Attila sem szereplése, mint mindig, ezúttal is nagyot emelt a koncert hangulatán. A korábbi anyagok közül szinte kizárólag a demóra, a Phantomsra és a Forsaken Symphonyra koncentráltak, mindazonáltal így is elégedett voltam a múltat megidéző dalok repertoárjával. Olyan, koncerteken remekül megdörrenő opuszokat vezettek elő a múltból, mint a Where the Darkness Always Reigned, a Far Above the Trees, a Last Stand vagy a She Will Return, de előkerült a monumentális In the Shadow of Another World is. A hangzással mostanában üdvös módon igen ritkán van problémám a Sear Bliss fellépéseinek alkalmával (nem volt ez így mindig), az élvezetes megszólalás ezúttal is engedte szabadon és a maga teljességében érvényesülni azt a jellegzetes atmoszférát, amit a zenekar kiváló kompozíciói ilyen szerencsés esetekben teremteni képesek.
A fentebb már emlegetett meglepetések java a fináléba koncentrálódott. A ráadásban tőlük igencsak szokatlan módon egy feldolgozással álltak elő, aminek persze megvolt a maga szomorú apropója: a nemrég elhunyt Quorthon emléke előtt tisztelegvén játszották el a Bathory klasszikus Enter the Eternal Fire-jét. Szenvedélyes interpretációjuk méltó volt a legenda nagyságához, mindenki átérezhette ezekben a percekben, hogy bár a Mester nincs többé közöttünk, munkássága örökre halhatatlan marad. Az ezután következő zárás akár a hagyományos is lehetett volna, hiszen a személyes favorit Twilighttal és a közönségkedvenc 1100 Years Agoval fejezték be a bulit, ezúttal azonban ez a két dal a koncerteken megszokottól eltérő előadásban került terítékre, ugyanis vendégként a színpadra érkezett a banda első énekese, Csejtei Zoltán. A két nóta különösen impozáns erőre kapott Andrással közös duettje nyomán, grandiózus módon végezve be a hangulatos estét.
Tízéves pályafutással a háta mögött talán minden korábbinál kiemelkedőbb formában van manapság a Sear Bliss, vétek lett volna elszalasztani ezt a kiváló koncertet.
11:15
