hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 29. kedd   08:30
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Burton C. Bell kilépett a Fear Factory-ból


  Hosszú ideje jogi csatározás folyik a Fear Factory körül, ami a zenekar működését is megbénította, sőt a már régóta készülő új lemezt sem képesek kiadni. A peres ügyek a zenekar jelenlegi gitárosa, Dino Cazares és a korábbi tagok, Byron Stroud (basszusgitár) és Raymond Herrera (dob) között folynak, többek között a névhasználatért. A pert végül Dino nyerte meg, így mostanra elhárult minden akadály azelől, hogy kiadják az új lemezt. A kavarások kapcsán azonban megromlott a viszony Burton C. Bell énekessel is, aki olyannyira nehezen viselte a különféle megnyilvánulásokat, hogy nem egyszer nyíltan cáfolta Dino bejegyzéseit, megnyilatkozásait a közösségi médiában. A helyzet mostanra odáig fajult, hogy az énekes hivatalosan is bejelentette kilépését a Fear Factory-ból. A régóta várt új lemez tehát az ő hangjával jelenik meg, de a továbbiakban Burton nem kér a Fear Factory-ból és saját projektjére, az Ascension Of The Watchers-re kíván koncentrálni.
  
  Alább az énekes közleménye:
  ´A saját szavaimmal!
  
  Magának való embernek tartom magam, aki jobb szereti a személyes ügyeit magának és a megbízható szeretteinek megtartani. A publikus megnyilvánulásaimat, állításaimat átgondoltan teszem, sosem térek el az igazságtól, még a korábbi és jelenlegi tagok tiszteletlen megnyilvánulásai és alapozatlan vádaskodásai ellenére is; az ilyen toxikus drámázásban úgy döntöttem, nem veszek részt.
  
  Az elmúlt pár év mélységes agóniával telt, és ezek a tagok romlott álnokságukkal kivéreztették a lelkesedésemet. Kapzsiságuk egyenes következményeként, ezek hárman végigrángattak az igazságtalan igazságszolgáltatási rendszeren, és jogi hercehurcájuk miatt anyagilag is megroppantam. Végül ez a három tag tette rá a kezét az elsődleges megélhetésemre. Noha a 30 éves örökségemet sosem vehetik el, mint a gépezet dobogó szíve. Egy olyan örökség, amit egyetlen múltbeli vagy jelenlegi tag sem vallhat magáénak.
  
  Így megfontolt, átgondolt lélekkel arra az elhatározásra jutottam, hogy nem tudom összekötni magam olyanokkal, akikben nem bízok és akiket nem tisztelek. Így bejelentem a rajongóimnak a távozásomat a Fear Factory-ból és minden energiámat figyelmemet az Ascension Of The Watchers további sikereire fordítom.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 8.
Billy Idol, az örök lázadó a Budapest Parkban – új album és legendás slágerek egy estén!
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Red Jumpsuit Apparatus – Slipping Through (No Kings)
Közös turnéra indul az Abyss és a DVVAD
Deluxe kiadással bővül a The Lumineers legújabb albuma
Új dallal jelentkezett a japán KNOSIS – érkezik a debütáló nagylemez
Megérkezett Solére új dala, a Baby Queen
Myrtus: új dallal és klippel jelentkeztek a Bakos-testvérek
Lendületben a svéd Crowne: itt a Timing Is Right és közeleg a Wonderland
Új EP-vel jelentkezett az olasz szimfonikus metalzenekar, az Inner Shrine
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 arctic monkeys    insomnium    entombed ad    the amity affliction    ignite    havok    rompeprop    balaton sound 2013    mad caddies    useme    trollfest    lordi    helloween    einherjer    metalmania    biorobot    volt 2011    crippled fox    damnations day    municipal waste    blind guardian    eros ramazotti    constants    rock show    george w. bush  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!