hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 18. péntek   08:06
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Új felállásban, új dallal jelentkezett a the False zenekar


  Az első album megjelenése óta sok változás történt a the False zenekar életében. 2019 év végén megjelent a második albumuk Maradj magad címmel, amit az érdi Nortyx stúdióban rögzítettek. Dinamikusabb dallamokkal és mélyebb szövegekkel készült el az új anyag. A zenekar a saját útját járva az életből meríti gondolatait, amik szívhez szóló melankolikus köntösbe bújva, mégis pozitív kicsengésű mondanivalóval rendelkeznek.
  
  Az évek folyamán volt néhány tagcsere. Az élet többi részén is változnak a személyek, a zenekar sem úszta meg az átalakulást. De nem hátra, hanem előre tekintenek és jó irányba haladnak. Az alapító Szilágyi Tibor és Valter Miklós mellé új zenésztársak érkeztek Ábrahám András és Makuvek Ákos személyében.
  Gőzerővel folynak a próbák, hogy minél magasabb színvonalon tudják élőben megörvendeztetni a közönséget. A sok mondanivaló eközben papírra kerül és dallamot kap, ezért júniusban stúdióba vonulnak, hogy a Nem bánom című dalt rögzítsék elsőként az új formációval.
  
  A felvétel során egyértelmű volt hogy a két új tag új hangulatot vitt a zenébe, és még inkább megerősítette az alter vonalat. Az új dalhoz videóklip is készült, mely a napokban lett publikálva.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Erőteljes előzetes érkezett a Senna - Stranger to Love albumához
Kooprodukcióban a The Funeral Portrait és Ivan Moody, a Five Finger Death Punch énekese!
Romantikus parafrázis - From The Sky: Libera Me (Concerto Edition)
A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve - Road klippremier
Az Anberlin meglepte rajongóit a Nevertake albummal
Aeon Empire: A klasszikus rock új generációja
A Black Altar turnéra indul
Laciék – új dal érkezik március 28-án
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gravefruit    starset    krapulax & bellepomme    czébely csaba    frenk    maci laci    wolf parade    witherspoon    harvester    battleship    ian gillan    bibliotheque pascal    paddy and the rats    crimson shadows    w.a.s.p.    ocean eyes    michelle rodriguez    whispered    beatrice    divided    rompeprop    jessie j    the southern oracle    neokhrome    flotsam and jetsam  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!