hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 11. péntek   07:59
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Kowalsky meg Vega koncerttel búcsúzik idénre a Plázs


  A balatoni felüdülőközpont, a Plázs szeptember 12-én zárja idénre kapuit, azonban tesznek róla, hogy a búcsú emlékezetes maradjon: péntek este a Kowalsky meg a Vega játszik, míg másnap a nyár utolsó Rakonczai Piano estje után, reggelig tartó Wannabe party zárja a sort.
  
  A siófoki Plázson még most is tart a nyár. Szerencsére nemcsak a programok tekintetében, hiszen az időjárásnak köszönhetően a Balaton még most is csobbanásra csábít, ahogy a fehér homokos parton is jól esik az év utolsó napfürdőit kiélvezni. A Plázs a különös nyár ellenére is egy sikeres szezont búcsúztathat, ahol ezúttal is - a biztonsági korlátokat minden alkalommal betartva – bulizhattunk hétvégenként a tengerpartinak is beillő környezetben.
  
  Éppen ezért a záróhétvége is nagy durranásnak ígérkezik, hiszen pénteken a közönségkedvenc Kowalsky meg a Vega hozza el slágereit. A csapat augusztus elején jelentette meg legújabb, Tombold ki című klipjét, a dal szövege pedig nem is lehetne aktuálisabb 2020 tekintetében, így különösen jó lesz – a dal címére hagyatkozva – kitombolni magunkat a koncerten. A koncert előtt és után Dj Juhász Laci lesz a hangulat felelőse.
  
  Másnap az egész nyáron sikeresen futó Rakonczai Piano esten táncolhatunk a parketten majd a 2020-as Plázs egyik kedvenc partyja, a Wannabe rángat el bennünket a 90-es évek legjobb és legkínosabb pillanataiba, hogy napfelkeltéig még utoljára kiélvezhessük egy igazi, Balaton-parti nyáréjszaka varázsát. Találkozzunk jövőre!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 varg    maci laci    inferia    deadstar assembly    kassák lajos    barbers    égi kávéház    edge of paradise    star positive    pozakowski    neckbreaker’s ball    dreyelands    manticora    core leoni    teurgia    archer    oliva    chris evans    null positiv    in-dock    lies    czébely csaba    city of echoes    bereményi géza    így neveld a sárkányodat  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!