hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 10. csütörtök   08:58
nincsen hozzászólás

szerző: ma
„Ilyen tiszta fejjel még sosem forgattunk”: új klip a Rómeó Vérzik-től


  Az október közepén érkező, kilencedik nagylemez előfutáraként megjelent az album slágergyanús, No Future című nótájának zenés videója.
  „Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik klip lett, nagyon fontos üzenettel: hiszen az embereknek szükségük van a szabadságra, a korlátok nélküli életre. Ez a dal pedig pont erről szól.” – nyilatkozta a frontember, Kovács Koppány a vasárnapi premier kapcsán. De nem csak a nagyon is aktuális téma miatt érdekes a kisfilm: a videóban látható színpad ugyanis egy hatalmas hangár tetejére épült, nem kevesebb, mint 8 méter magasba. Az extrém helyszín okán, munkabiztonsági megfontolásból a forgatás alatti bulizásnak lőttek, a sztoriban látható iszogatás csupán színjáték a kamera kedvéért, amivel a felvidéki rock kvartett azóta is előszeretettel poénkodik, mondván: „ilyen józanul még nem forgattunk videót..”
  Persze viccelni manapság ritkán van kedve a zenekarnak, hiszen a március óta tartó vírushelyzet miatt veszélybe került a negyedszázados jubileumi turnéjuk, így az október 15-én megjelenő lemez az, ami egyelőre tartja a lelket a brigádban.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dorothy    eredet    roger faxon    while she sleeps    ill nino    dilis    animations    impro school    music television     ripoff raskolnikov    divine ascension    magashegyi underground    down    jon lord    diamond edge    röyksopp    infected mushroom    karthago    soderbergh    solefald    életképek    senses fail    j. j. abrams    bury tomorrow    che sudaka  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!