hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2020. augusztus 27. csütörtök   08:02
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Eric Peterson a Testament legnehezebb napjairól


  Hosszú és fordulatos története van az amerikai thrash metal kiemelkedő csapatának, a Testament-nek. Eric Peterson gitáros egy interjúban a ´90-es évek történéseit idézte fel, a The Ritual album 1992-es megjelenésének környékét, ami után egyáltalán nem volt biztos a csapat jövője.
  
  ´Emlékszem, hogy az Atlantic Records jelezte nekünk, hogy mindössze csak 250.000 albumot adtunk el abban az évben - ami ma egy elképesztő szám lenne (nevet) - és ez eléggé lesújtott minket.
  Elvesztettük a menedzsmentünket akkoriban, Alex Skolnick (gitár) mondta, hogy ez lesz az utolsó turnéje a Testament-tel, Lou is távozott (Louie Clemente dobos) - szóval minden úgy tűnt, hogy szétesik, de még mindig reménykedtünk.
  
  Így hát megváltoztattunk pár dolgot magunk körül, ahogy kezeltük az üzleti ügyeket, megalapítottuk a saját kiadónkat és ilyesmik - és amikor úgy tűnt, ismét a kezünkben tartjuk a dolgokat, akkor lett Chuck beteg (Chuck Billy énekest 2001-ben rákkal kezelték)
  
  De még ezek után is mentünk tovább és ismét súlyosabbá vált a zenénk, azt hiszem ez volt a kezdete az új Testament-nek. Kidolgoztunk egy modernebb hangzás, amiben több volt a black és death metal hatás, még ha továbbra is minden tekintetben thrash banda voltunk. Nem is próbáltunk politikailag korrektek lenni a szövegeinkkel, meg ilyesmi - gondold csak el, kiadtunk egy Demonic nevű albumot (nevet).
  
  Akkoriban jöttek-mentek nálunk a különböző gitárosok, a dobosok, voltak gondok az eredeti basszusgitárosunkkal (Greg Christian) - és nem igazán voltunk biztosak benne, mit fogunk csinálni. Aztán végül arra jutottunk, hogy megcsináljuk a First Strike Still Deadly lemezt (2001), ami újra felvett verzióját tartalmazza pár régi dalunknak.
  
  Amikor újra előveszem és meghallgatom a The Legacy-t (1987) vagy a The New Order-t (1988), nem esek hasra a hangzástól, viszont a dalok modernnek hangzanak, ahogy manapság játsszuk őket - remekül szólnak, és ezt akartuk elcsípni a First Strike Still Deadly-vel.´
  
  A Testament legutolsó lemeze, a Titans Of Creation idén áprilisban jött ki a Nuclear Blast-nél.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lagerstein    at the gates    vodku    christian bale    kóbor angyal    ghost    demonical    lich king    niok alapítvány        billy idol    man in black iii    obscene extreme    little fockers    irish    gaza    halflives    borlai gergő    gus g    al di meola    the rev    millenáris    adimirion    nitzer ebb    anna & the barbies  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!