hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2020. augusztus 14. péntek   07:52
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Kori néven folytatja Koroknai Árpád (P.Box, Omen), itt a Tegnapután dal


  Kori néven, egy teljesen új formáció élén, debreceni fiatal zenésztársakkal tért vissza a P. Box, Omen és Szfinx zenekarokból ismert Koroknai Árpád énekes. A bemutatkozó Tegnapután című dal Kozma Norbert (Rúzsa Magdi, stb.) gitáros szerzeménye, melyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, és Debrecen legmagasabb pontján forgattak hozzá videoklipet a Hypermedia stábjával. A dalt szombaton a debreceni Roncsbárban mutatják be élőben.
  
  
  Kori az új zenekarról, dalról és jövőbeli tervekről:
  “Miután a P. Box zenekarral szünetbe kezdtünk, azonnal nekiálltunk építkezni, amit a vírus okozta leállás sajnos meg is rekesztett egy kicsit. Új dalokat ez időszak alatt is folyamatosan írtunk, de elsősorban azt szerettük volna, ha koncertprogramunk áll bevetésre készen.
  
  A Tegnapután egy igazi rock nóta, könnyen megjegyezhető dallamokkal, erős billentyűs részekkel, de igyekeztünk kissé eltérni benne a hagyományos verze-refrén felépítéstől, a refrén dalszövege is változik benne. A dal címe kisfiam szóhasználata, ő még egész sajátosan használ kifejezéseket a mára, holnapra, ami ehhez a dalhoz pont illett is. :)
  
  Az új srácokkal teljesen egy hullámhosszon vagyunk zeneileg, így sokkal szabadabban zajlik a munka is, nem kell semmilyen elvárásnak megfelelnünk. Az alapvető attitűd változatlan, az újkori P. Box dalokból megszokott dallamos hard rock jellemzi a készülő dalokat, melyekkel egyre inkább szeretnénk színesíteni a koncertprogramot is, mire elkészül az első nagylemezünk!”
  
  A zenekar augusztus 15-én, szombaton Debrecenben egy ingyenes koncerten mutatkozik be élőben, melynek gerincét P. Box és Omen dalok adják, de elhangzanak Szfinx, és teljesen új dalok is, tehát egy teljesen átfogó Koroknai Árpád életmű-koncertet láthatnak az érdeklődők a Roncsbárban, ahol olyan vendégek is csatlakoznak hozzájuk, mint Kozma Norbi (gitár), Monok Tomi (basszusgitár - Szfinx, Acoustic Gallery), Volosinovszki “Cini” János (dob - Szfinx, Acoustic Gallery).
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tim ripper owens    joe satriani    gerard butler    Éli könyve    road    dordeduh    clint eastwood    dream theater    the descendants    esa holopainen    deák bill    paul walker    will smith    rezet    the dead daisies    európa kiadó    helloween    skarhead    when death comes    hófehér    deviant    szakonyi balázs    nyomorultak    bal-sagoth    merzbow  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!