hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2020. augusztus 11. kedd   03:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Mobilmánia klippremier


  A zenekartagok otthonaiban, találkozás nélkül készült el a legújabb, “Holnap a roncsokból” címre keresztelt Mobilmánia dal. A friss szerzeményhez drónos, otthoni, és stúdiós felvételekből készült videó, amely már meg is nézhető a zenekar hivatalos YouTube csatornáján, Zeffer András (billentyűs hangszerek, ének) pedig részletesen mesélt alább az új dal születéséről.
  
  
  
  ´2020 tavasza sokáig lesz emlékezetes. Soha ilyennel még nem találkoztunk, hiszen szinte az egész földi élet megállt. Az első óvintézkedés természetesen a rendezvények betiltása volt, így mi zenészek elsőként kerültünk „karanténba”, így az otthonunkban zenélgettünk, ki magányosan, mások kihasználva az internet adta lehetőségeket, online.
  
  Ebben az időszakban jött az ötlet, legyünk így, távol egymástól is együtt, majd egy dal-ötletemből Árpival összehoztunk egy általunk sokáig “Covid-19” munkacímen emlegetett dalt. A többiek is beszálltak, alakítgattuk, szerkesztgettük, majd átadtuk Horváth Attila barátomnak, aki megírta a dal szövegét is, így lett a dal címe: „Holnap a roncsokból”. Amint lehetett, egyenként lementünk a szolnoki Denevér Stúdióba, ahol feljátszottuk, majd Töfi barátunk gondos munkája után immár készen áll a karantén idején, találkozások nélkül íródott új Mobilmánia dal, amit reményeink szerint „holnap a roncsokból” összeszedegetve magunkat újra koncerteken, közönségnek, színpadokon játszhatunk majd hamarosan! Addig is hallgassátok szeretettel a karanténban lévő MOBILMÁNIA zenekar közös csapat munkáját.
  Ölelés:
  Zeffer András
´



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Erőteljes előzetes érkezett a Senna - Stranger to Love albumához
Kooprodukcióban a The Funeral Portrait és Ivan Moody, a Five Finger Death Punch énekese!
Romantikus parafrázis - From The Sky: Libera Me (Concerto Edition)
A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve - Road klippremier
Az Anberlin meglepte rajongóit a Nevertake albummal
Aeon Empire: A klasszikus rock új generációja
A Black Altar turnéra indul
Laciék – új dal érkezik március 28-án
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the last airbender    death by stereo    fading circles    animations    rhcp    szabó balázs    vad fruttik    alterdistrict    neurotic    the wanton bishops    josh homme    senses fail    tom hardy    within temptation    decaying incest    mózes réka    firewind    purulent rites    fuck your pride    jaden smith    dragon hunters    black-out kowa    summer nights    hangmás    atticus ross  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!