hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2020. augusztus 5. szerda   09:10
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Jogi szappanopera az Immortal-lal


  Jogi vitába keveredett egymással a black metal ikon Immortal két megmaradt tagja, Harald ´Demonaz´ Nævdal és Reidar ´Horgh´ Horghagen, a banda nevének jogbirtoklása kapcsán. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a csapatot Demonaz és Olve ´Abbath´ Eikemo alapították 1990-ben, Horgh pedig 1996-ban szállt be. 2014-ben Abbath és a csapat többi tagja már keveredett egyszer hasonló természetű jogi vitába.
  
  Akkor Abbath magának követelte az Immortal név használati jogát, álláspontja szerint a másik két tag elhagyta az Immortalt akkor, amikor elvitték a felszerelésüket a banda próbahelyéről. A norvég bíróság viszont másképpen ítélt, az Immortal nevet Demonaz-nak és Horgh-nak ítélte meg. Abbath azóta a saját művészneve alatt alkot.
  
  A két győztes tag öröme nem tartott túl sokáig, mostanra ők is egymás nyakának estek. A konfliktus abból adódott, hogy Demonaz bejegyezte a norvég szabadalmi hivatalnál az Immortal márkanevet 2019. júliusában, saját magát nevezve meg kizárólagos képviselőnek. A regisztrációt befogadták, így a zenész kizárólagos felhatalmazást kapott, hogy kereskedelmileg önállóan használhassa a banda nevét. Horgh ezt megtámadta, amit végül az ő javára ítéltek meg, így Demonaz már nem birtokolhatja kizárólagosan az Immortal nevet. Horgh egyébként azt állította, hogy nem volt előzetes tudomása Demonaz bejegyzési lépéséről:
  ´Én olyat sosem tettem volna, hogy bejegyzem a márkanevet csak magamnak, ahogy Nævdal tette, de abban a helyzetben találtam magam, hogy harcolnom kell azokért a jogokért, amiket kiérdemeltem a banda hosszú karrierje folyamán. Ez egy hosszú ideje, de még ma is egy nagy része a megélhetésemnek.´
  
  Demonaz elmondta, hogy az ő álláspontja szerint ő a banda egyetlen megmaradt eredeti tagja.
  
  A norvég szabadalmi hivatal úgy döntött, hogy az Immortal névhasználata a banda egészét illeti meg és nem egyes tagokat önállóan. Horgh nyilatkozata szerint: ´Mi közösen építettük fel az Immortal márkát, mint banda, emiatt a márka használata közös tulajdon kell legyen.´
  
  A dobos azt is elmondta, hogy bízik benne, az Immortal újra színpadra léphet a közeljövőben. Érdekes módon ebben Abbath is szívesen részt venne:
  ´Kaptam egy üzenetet Horgh-tól, aki örömét fejezte ki a józan életvitelre áttérésem iránt. Harald és én egyáltalán nem beszélünk. De már nincs rossz szájíz vagy keserűség az én részemről, rá kellett jönnöm, hogy én is része voltam a problémának. Most remekül mennek a dolgaim. De hogy nyitott vagyok-e egy Immortal reunion-ra? Igen, persze! De ennek valami különlegesnek kell lennie. Bárcsak leülhetnénk és átbeszélhetnénk azokat a dolgokat, amik elcsúsztak, ahelyett hogy ügyvédeket vonunk be.´
  
  És hogy még egy csavar legyen a dologban, Abbath korábbi felesége Demonaz nővére, akivel egy közös fiúk van, Torbjørn.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 26.
Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros (Dürer Kert - Budapest)
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
„Volt benne szép is” – Szellem albumpremier
Album megjelenés előtt a pagan metal jeles képviselője, a Helgrindur
Lieder Distortion - A klasszikus és modern zene határán
A finn sludge-doom metal zenekar, az Earthblood kiadta a primal fury EP-jüket
Turnéra indul Aiko
Megérkezett a ´68 legújabb dala
Megérkezett a Deimos´ Dawn új szerzeménye
Megérkezett- Tankcsapda. A Pesten megjelent Isten
 kiemelt 
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
  
Hét országból nyolc előadó érkezik Budapestre a LOTS Music hamarosan induló őszi blues-rock koncertsorozatának keretében

Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hot water music    nina hagen    stefano di battista    king´s x    tim ries    how to destroy angels    lou reed    spread eagle    alcest    illúzió    jack és jill    maci laci    az erő krónikája    keith caputo    sigma    horda    beast in black    musica moralia    zz top    lost dreams    dan patlansky    twiggy ramirez    carcass    veil of maya    pretty maids  

r50
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!