hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2020. július 3. péntek   08:08
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Omen dal- és klippremier: a zenekar korábbi tagjaival szól A Család


  A család címmel jelentkezett egy különleges új dallal és videoklippel az idén 30. születésnapját ünneplő Omen. Az évfordulót ősszel egy jubileumi best of kiadvány is megkoronázza, november 27-én pedig egy nagykoncert keretében köszönthetjük fel a zenekart a Barba Negrában. A korongon a Denevér Hangstúdióban, Cserfalvi ´Töfi´ Zoltán segédletével felvett friss tétel is hallható lesz, melyhez most a HyperMedia stábjával készült videó.
  
  A dalban újra hallhatjuk a zenekar több korábbi tagját, hosszú idő után szólal meg Omen szerzeményben az alapító énekes, Kalapács József hangja, visszatért Koroknai Árpád, akit tavaly váltott Stula a zenekar élén, illetve feltűnnek Sárközi Lajos és Szijártó Zsolt gitárosok, és Vörös Gábor basszusgitáros is. A dalban szerzőként is bemutatkozik az új gitáros, Tóth Károly ´Carlos´, illetve itt debütál Stula is, mint szövegíró.
  
  
  Nagyfi László alapító gitáros saját szavaival a friss dalról:
  “A dal, ahogy a címe is mutatja, a családról szól, ám tágabb értelemben jelentheti közeli barátainkat, a magyarságot határainkon innen és túl, és most a mi esetünkben magát a zenekart is, hiszen megannyi barátunkkal játszottunk már együtt ebben a zenekarban, és hiába nem tagok már, az Omen egy nagy család, melynek Ők örökre a tagjai lesznek.”
  
  Közreműködő korábbi tagok:
  Kalapács József - ének
  Koroknai Árpád - ének
  Sárközi Lajos - gitár
  Szijártó Zsolt - gitár
  Vörös Gábor - basszusgitár
  
  Omen 2020:
  Molnár Péter “Stula” - ének
  Nagyfi László - gitár
  Tóth Károly “Carlos” - gitár
  Mezőfi József - basszusgitár
  Nagyfi Zoltán - dobok
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 laime pilniga    falcongate    crushing caspars    bruital orgasme    eric burdon & the animals    judas priest    botanica    honeyball    queens of the stone age    therion    twilight of the gods - allstar bathory tribute    tony blair    vam design center    due date    halflives    raunchy    rachel mcadams    dagoba    down    mr. bean    stereomilk    slash    jazzanova    kool and the gang    kósza band  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!