hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. április 27. hétfő   04:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Fecsó alapítványt indít a fiatal tehetségek felkarolásáért


  Szegedi Ferenc az egész országból várja nehéz sorsú, de kivételes tehetséggel rendelkező ifjú titánok jelentkezését
  Szegedi Ferenc, azaz Fecsó nevét az ország a ’Feleségek luxuskivitelben’ című sorozatban ismerhette meg, akkori párja, Vasvári Vivien mellett. A férfi azonban mindig is azt vallotta: ő tulajdonképpen afféle “hobbiceleb”, aki most az ismertségét szeretné jótékony célra fordítani. Éppen ezért hozza létre az Ifjú Titánok Alapítványt, amelynek legfőbb küldetése anyagi segítséget nyújtani a fiatal tehetségeknek.
  
  A koronavírus nem kímélte a gazdaságot: a magyarok egy jelentős százaléka veszítette el munkahelyét az elmúlt hetekben, így veszélybe került a megélhetésük. Már csak ezért is érezte aktuálisnak Fecsó, hogy megvalósítsa régen dédelgetett elképzelését: egy olyan alapítványt, ami a kiemelkedően tehetséges magyar fiatalokat támogatja.
  
  “A karantén miatt sajnos előfordul, hogy akinek eddig megvalósulatlanpk voltak az álmai, az most még távolabb kerül tőlük. Pedig sokaknak csak egy kis kezdő lökés hiányzik, hogy sínre kerüljön az életük. Őket szeretnénk most felkarolni a sport, tanulás, művészetek terén” - magyarázza az üzletember, aki 21 éves korig keresi azokat az fiatalokat, akikben megvan a spiritusz. Kiskorú esetén a pénz természetesen a szülőhöz vagy gondviselőhöz kerül majd.
  
  “Sok fiatal lehet az országban, aki például kiemelkedően tehetséges zenész, mégsem tudja megengedni magának, hogy hangszert vásároljon, vagy nagy jövő előtt álló sportoló, de az edzéshez szükséges feltételeket nem áll módjában megfizetni… Várjuk bárki jelentkezését, aki ebbe a korosztályba tartozik, és úgy érzi: mindössze a pénz választja el az álmától. Fontos, hogy az egyén jövőébe akarunk fektetni, és reméljük, hogy ha eléri céljait, visszaad majd a társadalomnak” - fogalmaz Fecsó.
  
  Hamarosan megalapul Ifjú Titánok Alapítvány és elkészül saját weboldala is, ám addig is a jelentkezési lehetőség hamarosan Fecsó Hivatalos FB oldalán keresztül is megnyílik. Az elvárás a jelentkezés kapcsán hogy a jelöltek egy rövid videó üzenetben, vagy fényképes e-mailben mutatkozzanak be, vagy legalábbis írják meg, meséljék el a történetüket, az álmaikat, és azt is, mire tudnák fordítani a felajánlott összeget.
  
  Nincs kötött forma, a jelentkezési anyag összeállítása a pályázóra van bízva. Aki valóban tehetséges, az képes összerakni úgy a pályázatot, hogy azzal alátámassza a céljait.
  
  A cégvezető ezután kollégáival együtt személyesen fogja kiválasztani, ki a legméltóbb a támogatásra. “Az elejétől a végéig követjük a folyamatot, hogy a pénz tényleg a lehető legjobb helyre kerüljön” - hangsúlyozza.
  
  Fecsó az arra érdemesnek talált jelentkezőkhöz személyesen is ellátogat, hogy felmérje az életkörülményeiket, és meggyőződjön róla, a támogatás jó helyre kerül. Ezek után az összeg elköltését is pontosan nyomon követi.
  
  “Reménykedünk benne, hogy a munkánknak hamarosan híre megy, és olyan támogatót is találunk, aki szintén szívesen beállna a jó ügy mögé” - mondja, hozzátéve: az alapítvány célja havonta több fiatalt is felkarolni, a kiválasztásban pedig csak a jelölt tehetsége és rászorultsága lesz a döntő.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jaded heart    cool head klan    sub bass monster    neckbreakers ball    infected mushroom    veil of maya    another way    wrath    oceanhoarse    stam1na    trial    rob de luca    no turning back    jet    rooney mara    smashed face    taylor swift    a hobbit    markus schrodt    suszter    bloody roots    judas priest    casketgarden    foster the people    aceldama  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!