hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2020. április 24. péntek   08:54
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
8 év után új dallal jelentkezik a The Rolling Stones


  A legendás zenekar remekül megágyazott az új megjelenésnek azzal, hogy hétvégén feltűnt a One World: Together At Home című jótékonysági műsorban: az ő előadásukról cikkeztek talán a legtöbbet. (És természetesen arról, hogy a Lady Gaga nevéhez fűződő esemény segítségével 128 millió dollár gyűlt össze, amit az utolsó centig a koronavírus ellenszerének kutatására és fejlesztésére, valamint helyben és regionálisan tevékenykedő civil szervezetek működésére fordítanak.)
  
  A Living In A Ghost Town című vadonatúj dal munkálatait a zenekar Los Angelesben kezdte, Londonban folytatta, az utolsó simításokat pedig a tagok saját otthonukban végezték.
  
  „Az úgy volt, hogy a Stones még a karantén előtt stúdióba vonult – aztán úgy gondoltuk, hogy az egyik dal, amin dolgoztunk, nagyon passzolna a mostani helyzethez. A Living In A Ghost Town végleges változata az otthonainkban készült el: reméljük, nektek is tetszik!” – mondta Mick Jagger a single-ről.
  
  A zenekar többi tagja is mesélt egy kicsit arról, hogy miért pont most és miért pont ezt a dalt választották. Charlie Watts például azt mondta, hogy nagyon szeretett rajta dolgozni, és reméli, hogy a rajongók is érzik és értik majd azt a különleges hangulatot, ami szerinte árad ebből a szerzeményből.
  
  Ronnie Woodsot meghatotta a sok rajongói üzenet, amit az utóbbi időben kaptak – ő nekik is szeretne kedveskedni a Living In A Ghost Townnal.
  
  Keith Richards pedig a tőle megszokott módon, kicsit nyersebben fogalmazott: „Térjünk a tárgyra. Ezt a dalt több, mint egy éve raktuk össze Los Angelesben, egy új album részeként. Aztán beütött a szar, és Mickkel úgy gondoltuk, hogy kéne belőle egy végleges verzió, ami most itt is van. Vigyázzatok magatokra!
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 13.
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. november 14.
Életművet ünnepel Németh Gábor
Így ünneplik a barátai a „magyar világsztárt” Németh Gábor életmű koncert
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Melrose Avenue új balladával jelentkezett: „This Is The End”
Poppy bejelentette új albumát, az „Empty Hands”-t – megérkezett az első single: „Bruised Sky”
Crowen: nyers, brutális dal az új „Ember Wraith” kislemezen
HOBO 80-dalverseny: A győztes közös videóklipben szerepelhet a legendával
“Meg kell tanulni úgy korszerűsíteni a népzenei örökséget, hogy az ne veszítsen az értékéből” - Itt a KACAJ zenekar új albuma.
EDM és metalcore egyben: Chemicals
Wielded Steel a 1126 Records-nál – megérkezett a „Your Words Mean Nothing” videó
Happydaze új dallal jelentkezett: Falling Again
 kiemelt 
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
  
A jégpályáról a színpadra vezetett az útja, és ma már milliók rajonganak érte szerte a világon

Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
IDLES – Felszabadító energiák a Budapest Parkban
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gwar    stiff bastard    chimaira    cataract    rudolf péter    danielle spencert    dance or die!    kósza band    mike portnoy    malignancy    rockpart    cliteater    panic! at the disco    iscream    bootsie    air    frankenstein-terv    intim torna illegál    therapy?    abracadabra    six feet under    boddah    underground magazin    ska-p    zoroaster  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!