hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 31. kedd   04:39
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új Pearl Jam-album


  „A lemez elkészültéhez elég hosszú út vezetett, aminek voltak kifejezetten sötét és nyugtalanító időszakai is, csakúgy mint izgalmas, kísérletekkel teli, és felszabadító epizódjai. A Gigatonba fektetett közös munka rádöbbentett arra is, hogy mekkora szükség van a mai világban arra, hogy ápoljuk az emberi kapcsolatokat” – mesélt az alkotói folyamatról Mike McCready, a zenekar szólógitárosa.
  
  Bár az Eddie Vedderre eddig annyira jellemző düh kissé alábbhagyott, azért a rajongóknak nem kell attól tartaniuk, hogy a Pearl Jam megenyhült. Mivel ez az első lemezük, amit a Trump-kormány regnálása alatt adtak ki, azért találkozhatunk enyhén szólva is kritikus dalszövegekkel.
  
  A zenekar egyébként nagyon izgalmas kampányokkal promózta a lemezről már megjelent dalokat. A Superblood Wolfmoonhoz például egy augmented reality alkalmazást fejlesztettek: a telefonra letöltve, használat közben a Hold felé kellett tartani a készüléket, és az app automatikusan elkezdte lejátszani a dalt, így még a megjelenés előtt bárki meghallgathatta azt. A néhány napja megjelent Quick Escape-hez pedig egy, a Space Invadershez hasonló, böngészőből futtatható játékot fejlesztettek.
  
  Emellett a Gigaton borítója is különleges: Paul Nicklen fotós, filmes, tengerbiológus egy fotóját használták fel, amely a festői Spitzbergákon készült, Norvégiában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 13.
Night Flight Orchestra: februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok
Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát!
Megjelent a Tarjával Budapesten is fellépő Marko Hietala új albuma, videón a címadó dal
Újrakevert számukhoz készített szöveges videót a szegedi noTs
Rockabilly - Koncertklippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
Road: animációs videón az Akasszuk fel című daluk
Art of Disorder: megjelent a budapesti progresszív metal csapat új albuma
Útvesztő: Új dal a február 28-án érkező Kalapács albumról
 kiemelt 
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
  
A dallamos progresszív metálzenék kedvelőinek nagy örömére, hosszú idő után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest

Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jerry lee lewis    chris columbus    iron maidens    volband    flamedrop    velvet revolver    nervosa    panzer    warrant    arkhorrl    the word alive (usa)    bruce springsteen    mortillery    csányi sándor    yonderboi    salma hayek    kiscsillag    deals death    klone    both miklós    kaszás géza    lamb of god    gifts from enola    ang lee    imperfect harmonies  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!