hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 30. hétfő   04:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Mi lesz az OKJ képzésekkel a koronavírus idején?


  A koronavírus okozta járványhelyzet a felnőttképzők életét is felborította. Az ikk.hu oldalon már olvasható egy ajánlás az intézményeknek az OKJ-s képzések megtartásáról. Emellett jelenleg is előkészítés alatt áll egy javaslat, mely iránymutatást ad a felnőttképzés szereplői számára.
  
  Az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán március 17-én megjelent ajánlás szerint kormánydöntésig a felmerülő kérdésekben a felnőttképzést folytató intézmény és a képzésben részt vevő megállapodása és kölcsönös együttműködése irányadó azzal a kiegészítéssel, hogy a járványügyi helyzetre vonatkozó előírásokat fokozottan be kell tartani. Például a képzés során az egy légtérben való tartózkodás csak kisebb csoportban, megfelelő távolság betartásával történjen.
  
  Ezen túlmenően – a képzés jellegétől és tartalmától függően – egyértelműen előnyben kell részesíteni a képzés digitális, távoktatási formáit, vagy ha ez nem lehetséges, a képzést el kell halasztani.
  
  A javaslat a támogatott felnőttképzések esetében is kötelezővé tenné a képzések távoktatásban történő megszervezését akkor is, ha ezt más jogszabály nem teszi lehetővé, illetve ha a támogatási szerződés vagy a jogszabály egyébként kontaktórás képzést ír elő. Ha a képzés ilyen formában nem valósítható meg, a javaslat szerint a támogatási szerződésben meghatározott teljesítési határidőt automatikusan meghosszabbítanák.
  
  A járványhelyzet miatt nem lehet kötelezni a képzésben részt vevőket kontaktóra látogatására. Amennyiben a képzésben részt vevő ilyen órán nem vesz rész, nem minősülhet igazolatlan mulasztásnak, és emiatt nem érheti többletköltség sem.
  
  Mi lesz a komplex szakmai vizsgákkal?
  
  Jelen pillanatban egyértelmű jogszabályi tiltás nincs a vizsgák megszervezésére, így ha mégis szerveznek vizsgát, azt kis csoportokban, a személyek között legalább 1,5 méteres távolságot biztosítva, a járványügyi szabályok legszigorúbb betartásával javasolt megtenni. Amennyiben a vizsgázó nem vállalja a részvételt, nyomós indok miatti meg nem jelenésnek számít, vagyis emiatt hátrány nem érheti.
  
  A kialakult veszélyhelyzetre tekintettel kifejezett tiltás hiányában sem javasolt a vizsgák személyes jelenléttel való megtartása. A javaslat szerint amennyiben a vizsga digitális eszközök segítségével távollévők között megszervezhető és jól dokumentálható, az a jogszabály szerinti vizsgával egyenértékűnek tekintendő, az OKJ-bizonyítvány kiadható. Amennyiben a vizsga az előző módon nem szervezhető meg, a vizsgát el kell halasztani.
  
  Ha az írásbeli vizsga már megvalósult, a gyakorlati és/vagy szóbeli vizsgát jelen helyzetben nem szükséges az írásbeli vizsga időpontjától számított 30 napon belül lebonyolítani.
  
  Lehet még jelentkezni, a képzések meg lesznek tartva
  
  A felnőttképzők a járványhelyzetre reagálva vagy elhalasztották későbbi időpontra a tanfolyamok indulásának kezdetét, vagy digitális formában biztosítják a tanulók számára az oktatást. Egyes felnőttképzők 1-2 hetes szünetet rendeltek el, hogy megfelelően elő tudják készíteni az elektronikus tananyagokat a távoktatás bevezetéséhez.
  
  A TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső portál által megkérdezett felnőttképzők azt nyilatkozták, hogy bár előfordulhatnak késések, de a kiírt tanfolyamok el fognak indulni, és minden képzés hiánytalanul meg lesz tartva. A képzők továbbra is dolgoznak, és fogadják a jelentkezéseket online.
  
  A járványhelyzet ellenére a felnőttképzésben korábban bevezetett változások – melyek szerint már csak idén lehet felnőttképzésben OKJ képzést elkezdeni –, továbbra is érvényesek. Éppen ezért nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a jelentkezést, mert a veszélyhelyzet után várható jelentkezési roham miatt már nem biztos, hogy lesz hely a későbbi csoportokban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. június 8.
Black Veil Brides a Budapest Parkban
2020. június 17.
Hey, June!
2020. június 19.
Bonnie Tyler koncert jövőre a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent a Siketfajd zenekar első videoklipje
Obscura: visszatért a gitáros, Christian Münzner
Az Anthrax már hat-hét dalt megírt az új albumára
Hey, June!
Pünkösdtől nyit a Plázs Siófok
Online nemzetközi fesztiválturnéra indul a PASO
Északról Délnek: új dalokkal jelentkezik a Madrass
Nem keres új énekest az Archaic
 kiemelt 
Richie Kotzen 2021. Budapest
  
A 2017-es Salting Earth után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen

Sons Of Apollo 2021.
Loudness 2021. DURER KERT
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dawncore    tony allen    incubus    hs7    beatrice    the black dahlia murder    stuck mojo    panzer    szabó balázs    mtv    jack nicholson    ereb altor    balaton sound 2013    nova rock    escape the fate    the clash    day of mourning    king´s x    kálloy molnár péter    nirvana    a storm of light    russell crowe    dalai láma    mano negra    védhetetlen  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!