hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 11. szerda   08:02
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Dirty Shirt: lemondták a turnét, ősszel tervezik pótolni


  A koronavírus által hozott intézkedések miatti bizonytalanság alapján a Dirty Shirt zenekar az európai turnéja lemondása mellett döntött. Így nem lesz megtartva a március 17-ére tervezett budapesti koncert sem. A koncertre váltott jegyek visszaválthatók, a csapat ősszel tervezi pótolni a körutat.
  
  Alább a közlemény:
  „Elhalasztottuk a közép-európai miniturnét! Kedves barátaink, sajnos el kell halasztanunk első budapesti headliner koncertünket, de megígérjük, hogy vissza fogunk térni. Partnereink keményen dolgoznak rajta, hogy új időpontot találjunk őszre, illetve hogy a jövő hétire megvásárolt jegyeket vissza tudjátok váltani. A koronavírus miatt több országban hozott intézkedések miatt kényszerültünk a budapesti, a pozsonyi, a prágai és a berlini koncertek lemondására. Szlovákiában minden nyilvános eseményt töröltek a következő két héten, míg Csehországban minden több, mint 100 embert érintő eseményt függesztettek fel. Mivel így a miniturnénk állomásainak felét törölni kellett, partnereinkkel abban állapodtunk meg, hogy elhalasztjuk a turnét. Hamarosan jelentkezünk több információval az új időpontokkal és jegyekkel kapcsolatban! Ez egy ígéret: VISSZATÉRÜNK!”



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 csorna    parkway drive     amorphis    scooter    tales from the grave in space    romanticbiodark    the fall and rise of herman brood    hiúz    hanggai    within temptation    star wars    grieved    lacuna coil    rock története    Őrült szív    trent reznor    japanese voyeurs    amber heard    moog    machinae supremacy    rob zombie    gravefruit    frogshow    steve carell    sons of apollo  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!