hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 6. péntek   07:01
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Depresszió: a 20 éves jubileum előtt tavaszi lemezbemutató turnéra indulnak


  A Depresszió zenekar történetének legsikeresebb nyitását produkálta a szeptemberben megjelent Nehéz szó című új album, ami kevesebb, mint 3 hónap alatt érte el a platinalemez státuszt. A lemezbemutató turné tavaly őszi szakaszának legtöbb koncertje teltházzal zajlott le, tehát már nagyon lelkesen készül a zenekar a tavaszi folytatásra.
  
  „A rajongók és a szakma is azt az egybehangzó visszajelzést adta számunkra, hogy az utóbbi idők legerősebb Depresszió lemezét készítettük el. Ez a koncertek látogatottságán is meglátszott, mert az eddigi legsikeresebb szezonunkat zártuk. Nagyon örülünk ennek a fogadtatásnak, és bízunk benne, hogy a tavaszi turné is ilyen örömteli lesz. A műsor felépítésében törekedtünk arra, hogy extra tartalommal tudjunk szolgálni. Ahol csak belefér a műsoridőnkbe, ott a Nehéz szó mind a kilenc dalát eljátsszuk, valamint egy összeállítást az elmúlt 20 évünkből. Különleges vendégként az egyre népszerűbb Dorothy zenekar csatlakozik hozzánk.” - foglalta össze Halász Ferenc énekes, gitáros az aktualitásokat.
  
  A tavaszi turné állomásai:
  03.07. Székesfehérvár - FEZEN Klub
  03.13. Gödöllő - Trafo Club
  03.20. Nyíregyháza - Club Hollywood
  03.21. Szentes - Művelődési Központ
  04.11. Békéscsaba - Csabagyöngye Kulturális Központ
  04.18. Sopron - GYIK Rendezvényház + Moby Dick
  04.24. Kaposvár - Hang-ár Music Club
  04.25. Keszthely - 512 Club
  05.08. Egervár - Várkastély + ROAD
  05.09. Jászboldogháza - Condors MC. Találkozó
  05.23. Budapest - Barba Negra Track
  
  A tavaszi turné végeztével egy speciális koncertsorozattal folytatja a 2020-as évet a zenekar. A nyári szezon egyszerre lesz lemezbemutató és jubileumi turné a Depresszió számára, mert idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a csapat. A hivatalos jubileumi koncertsorozatra pedig az ősz folyamán kerül sor, amire egy extra kiadvánnyal is készülnek.
  
  Nehéz szó online streaming és letöltés itt, megrendelés itt.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sonar    the ghost inside    apey and the pea    richie kotzen    depresszió    chris rea    martin lawrence    primal fear    divine damnation    macbeth    evil invaders    throwdown    cocorosie    steven soderbergh    black veil brides    nick mccarthy    jamie winchester    jonny greenwood    burzum    fátyol hermina    leleményes hugo    jeremy renner    3d    heart in hand    therion  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!