hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2020. február 3. hétfő   04:29
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
Láthatáron Csoport előadásai


  A Láthatáron Csoport izgatottan kezdte meg februári új előadásának próbaidőszakát. A hosszú ideig Suli-bulli munkacímmel emlegetett előadás végül a Pitbull Kamilla Gimnázium névvel debütál felnőtt közönség előtt február 26-án és 27-én 19 órakor a Három Holló Kávéházban (Budapest, Piarista köz 1.).
  
  Az elsősorban középiskolásoknak szóló, iskolai erőszak témáját központba helyező színházi nevelési előadást a KIÚT - 5 alkalmas pilot projekt részeként hozta létre a színházi csoport a NEMZETI BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCS támogatásával; a PRO PROGRESSIONE EGYESÜLET és a TUDÁS HATALOM formáció együttműködésével, illetve Dr. Kulcsár Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Tanszékének adjunktusa szakértésével.
  
  Az iskolai és az online kortárs bántalmazás (angol nevén bullying) témájával foglalkozó előadás során a színházi nevelés eszköztárával és a résztvevők együttműködésével a színészek közösen tárják fel a zaklatás hátterét és a lehetséges cselekvési lehetőségeket. Az előadásba beépülő interaktív részek, illetve az előadást követő 25 perces feldolgozó foglalkozás egyaránt a résztvevő diákoknak nyújt majd a későbbiekben megnyilvánulási- és részvételi lehetőséget. A téma színi feldolgozásával az alkotók célja az iskolai zaklatással kapcsolatos érzékenyítés és a közösség támogató erejének felébresztése is.
  Az alkotók várják a téma iránt érdeklődő pedagógusokat és pszichológusokat a februári bemutató előadásra, illetve az azt követő szakmai beszélgetésre és közönség-fórumra.
  
  A Láthatáron Csoport ifjúsági előadását a bemutatót követően a budapesti és vidéki középiskoláknak lesz lehetőségük meghívni. Az előadás segít kezelni meglevő iskolai problémákat, és erősíti a csoportkohéziót - ezért is különösen ajánlott minden olyan iskolának, ahol erre szükség lehet.
  
  Jegyvásárlás itt
  
  Az új bemutató mellett újdonságot jelent még a csoport életében, hogy az Én, te, mi – haladunk a korral párkapcsolati komédiát meghívásra február 13-án 19 órakor új helyszínen játsszák, a Corvin Művelődési Központ - Erzsébetligeti Színházban (1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/C.) Ez lesz az első alkalom, hogy más helyszín ad otthont a KuglerArt Galéria terére kitalált produkciónak, így a váltás egyben egy izgalmas kihívás is a színészek számára. Az alkotók szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen gondolkodik és nevet közösen a párkapcsolatokról - különösen így Bálint nap előtt!
  
  Jegyvásárlás ide kattintva
  
  A Láthatáron Csoport tavaly novemberben debütált Hagyaték című előadása iránt továbbra is nagy az érdeklődés. A mélyebb pszichológiai témát érintő darab Alice Miller lengyel zsidó származású ismert pszichológus életét és családi tragédiáját dolgozza fel fia, Martin Miller magyar nyelven nemrégen megjelent könyve alapján. A történet keretét a holokauszt-tragédia adja. Feuer Yvette és Rába Roland játéka február 28. és 29-én 19 órakor a Hold21 HPS KultSzalonban (1054 Budapest, Hold utca 21. 4. emelet, 66-os kapucsengő) lesz látható.
  
  Jegyvásárlás ide kattintva
  
  A független színházi társulás februárban két határon túli városba is elviszi A megmentő című előadását: február 4-én 19 órakor Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színház meghívásának tesz eleget, február 5-én 19 órakor pedig a Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház ad otthont az előadásnak. A darab során a családi élet tökéletes bonyolultságába kaphatnak a nézők egy csontig hatolóan őszinte betekintést, két nővér és egy kimondottan hatalmas orr történetén keresztül.
  Az Edward Bond kortárs angol szerző művéből készült Ablak című előadást február 18-án 10.30-kor a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjainak mutatja be a csoport, 14 órakor pedig a MSzC Bethlen Gábor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai nézhetik meg Nyírbátorban. A darab egy széthulló család történetén keresztül szól kiszolgáltatott élethelyzetekről és a felnőtté válás nehézségeiről. Az előadást követően feldolgozó foglalkozás segíti a diákokat, hogy a színházi élmény hatására felmerülő gondolataikat, érzéseiket megfogalmazhassák. Rendező: Bethlenfalvy Ádám. Játsszák: Fehér Dániel, Feuer Yvette és Gerner Csaba.
  Az 5-9 éves gyerekeket és szüleiket a Markó Róbert által írt és rendezett Banyamosoda című zenés-bábos vásári komédiára várják a színészek, melyre ezúttal egy szerdai nap délelőtt, február 19-én kerül sor a Marczibányi Téri Művelődési Központban 10.30-kor. A gonosz boszorkány legyőzéséről szóló darabot Feuer Yvette, Ivák Bence és Manyasz Erika előadásban tekintheti meg a nagyérdemű.
  
  A Kiállok érted című produkció középpontjában a fiatalkori prostitúció és az áldozattá válás folyamata áll. Romankovics Edit rendezése az ORFK megrendelésére és szervezésében valósul meg - a Láthatáron Csoport, a KV Társulat és a Névtelen Utak Alapítvány koprodukciójában. Az előadást Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban (Szolnok, Hild János tér 1.) február 26-án 10.30-kor játsszák a csoport színészei gyermekotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedő fiatalok, illetve a gyermekvédelemben dolgozó felnőttek számára. Az előadást feldolgozó foglalkozás követi.
  A fent említett színházi nevelési előadások nem nyilvánosak, de lehetőség van azok megtekintésére. Ez ügyben érdeklődni a  szervezes@lathataroncsoport.hu e-mail címen lehet. Sajtó- és szakmai jegy igényeket, vagy ha interjút szeretnének készíteni, a következő címen lehet jelezni: pr@lathataroncsoport.hu. 



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 28.
Ez nem egy antialkoholista himnusz – megjelent az Odatalálok a tengerhez! (A38 Hajó - Budapest)
2025. március 29.
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
Punk, kicsit másképp – itt a SÜTI!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kivételes zeneművek egyedülálló előadásban – Perényi Miklós szólókoncertje a pannonhalmi bazilikában
Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá
Klasszikusan más – Megújult arculat és izgalmas programok a BFZ új évadában
Vanitas-olvasatok
Kezdődik a 7. Orosz Zenei Fesztivál
Szétfeszítjük a rendszert – Március 21-én érkezik a Rendszerbontók a Független Színház Magyarország színpadára
Jelentsen valamit a tér! - Oláh Patrik RITUAL című darabja négy teremre komponálva
Hegedű versus zongora
 kiemelt 
Enter Shikari (UK) – Europe 2025: Októberben a Dürerben!
  
Az Enter Shikari, a brit elektro/indiecore kulcszenekara egy exkluzív európai klubturnéval zárja az évet, és 2025

Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rita ora    adam sandler    pszichoszingli    man in black iii    megtorlás    deli-kutt    zaphod    kate hudson    belmondo    aether realm    sziget 2012    meex    pintér gábor    the mono jacks    a life divided    masterica    uwe boll    tales from the grave in space    wilhelm scream    jesu    death    one reason to kiss    ir    jon lord    divided multitude  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!