hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. január 22. szerda   08:43
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Beperelte társait az Aerosmith dobosa


  Az Aerosmith dobosa, Joey Kramer beperelte zenésztársait abból az okból, hogy szerinte akadályozzák a visszatérését a csapatba, sérüléséből kigyógyulva. A dobos 2019-ben szenvedett kisebb sérüléseket, amelyből felépülve ősszel csatlakozott volna társaihoz a las vegasi koncerten. De a várt fogadtatás helyett Kramer állítása szerint új zenekari policy-vel szembesítették, amit ő nem hagyott jóvá. Eszerint meghallgatáson kell részt vennie, hogy bizonyítsa, képes elfogadható szinten játszani. Csak így nyerné vissza dobos szerepét.
  
  Kramer állítása szerint a banda kérte, hogy több külön meghallgatáson is vegyen részt, ami után a felvételeket meghallgatva döntöttek volna arról, hogy engedik-e visszatérni a csapatba. Ez alatt Kramer-nek kellett volna állnia a beugró dobos költségeit (hetente 20.000 dollár előadás esetén, 10.000 dollár próba esetén). A hírek szerint egyébként az Aerosmith szerződésében az áll, hogy minden tag teljes gázsira jogosult az élő fellépések után, még akkor is, ha nem tud részt venni. Bár a helyettesítés költségeit neki kell állnia.
  
  Kramer azt állítja, a fenti meghallgatás január elején volt, de a többiek eltiltották a visszatéréstől, mondván ´nem volt elég energia´ a játékában a felvételek szerint. A per anyag szerint azt szeretné, ha a bíróság kötelezné a bandát hogy visszatérhessen, elkerülve a ´helyrehozhatatlan kárt´, amit szenvedne.
  
  Az Aerosmith is reagált Kramer keresetére. Steven Tyler (ének), Joe Perry (gitár), Tom Hamilton (basszusgitár) és Brad Whitford (gitár) válasza szerint Joey Kramer-t továbbra is a testvérüknek tekintik, az ő egészsége a legfontosabb a számukra. Ugyanakkor állításuk szerint a dobos saját bevallása szerint sem állt érzelmileg és fizikailag készen az élő fellépésekhez az utóbbi 6 hónap folyamán. Többször kérték a visszatérésre, amit a fentiek miatt visszautasított.
  
  Szerintük Joey egészen az utolsó pillanatig várt a visszatérésével, amikor már nem volt lehetőség megtenni a szükséges próbákat a Grammy gálára készülve. A csapat szerint elfogadhatatlan lett volna ővele, a bandával és a rajongókkal a közös koncertezés a megfelelő idejű felkészülés nélkül. A perre menés döntését szerencsétlennek tartják, de természetesen szeretnék, hogy a Grammy gálán a fellépésről való távol maradás ellenére is velük legyen a dobos.
  A zenekarhoz közeli források azt is megerősítették, hogy Kramer-nek valóban számot kellett adnia tudásáról a bandának a héten, de ennek az is oka volt, hogy a dobos nem vett rész több tervezett próbán.
  
  Már korábban is előfordult, hogy az Aerosmith Kramer nélkül koncertezett a zenész betegsége és sérülése miatt. Az utóbbi 8 hónapban a dobtechnikus John Douglas lépett fel a zenekarral. Az eset természetesen nem érinti a július 24-ére időzített budapesti koncertet, de az eset alapján kérdéses, Joey Kramer fog-e játszani a dobok mögött.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 helmet    kool and the gang    metaldays    csihar    tim burton    the kolin    dream theater    barátság extrákkal    skalar    hail    judas priest    astral doors    chelsea grin    twister    a közösségi háló    despised icon    ruszty lászló    headbanger    death in vegas    anna murphy    hó márton    szerencsecsillag    kispál andrás    kung fu panda    king diamond  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!