hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2019. december 10. kedd   08:19
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Egy karácsonyfadísz meséje - Talány Akusztik: A Manó


  Egy manóformájú dísz akár az egész karácsony varázslatát elmesélheti. Egy ilyen ünnepi élményen alapul a Talány Akusztik A Manó című száma, melyhez a Zöld Csaba és Korponay Zsófi színészek által vezetett zenekar ünnepi hangulatú klipet készített a Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkórusával.
  
  Közösen átélni egy gyermekkel a karácsony varázslatát, ahogy rácsodálkozik a fára, és az azon lévő díszekre. Ezek azok a pillanatok, amelyekre a család még évek múltán is emlékezni fog. Egy ilyen élmény alapján íródott a Talány Akusztik - A Manó című dalának szövege. “A verset 2013-ban írtam: egy néhány évvel korábbi karácsonyi élményt mesél el, amikor az akkor 2 éves kisfiam valóban úgy csodálkozott rá a manóformájú díszre a karácsonyfán, ahogyan azt a szöveg, és immáron a dal is elmeséli” – idézi fel Szabó Zoltán Attila (költői nevén: Schwalm Zoltán), a zenekar szövegírója. A Manó a szerző 2017-ben megjelent Gershwin szerelmei / Szép napot! című kötetében is olvasható.
  
  A különleges hangulatú karácsonyi dal megszületésében fontos szerepe van a zenekar és a gyermekkórus közös munkájának. „Amikor kiderült, hogy a Váci utcai zenesuli gyerekkórusával dolgozhatunk együtt a Ferenciek tere című dalunk kapcsán, felvetődött bennem az ötlet, hogy miért ne csinálhatnánk egy karácsonyi témájú dalt is a gyerekekkel. Ezt az ötletet megosztottam szerzőtársammal, Szabó Zoltán Attilával, akinek volt is egy ilyen témájú verse a tarsolyban. Azonnal beleszerettem ebbe a nagyszerű versbe. Elolvasva, el is kezdett mocorogni bennem a dallam, szinte sorról sorra tudtam már az elején, hogy mi lesz a végeredmény” – meséli Zöld Csaba. A gyerekkórus a számukra írt három szólamot Korponay Zsófi vezetésével tanulta be. A forgatáson az egész csapat pillanatok alatt ünnepi hangulatba került, így a zenekar abban bízik, hogy a Bánk Attila rendezte klipet megnézve mindenkire átragad a karácsonyvárás érzése.
  
  A Talány Akusztik 2016-ban alakult az Újnyugat Irodalmi Kör és a József Attila Színház közös irodalmi szalonjában, a Legendák nyomában-esteken, amelynek művészeti vezetője: Szabó Zoltán Attila, Schwalm Zoltán néven, költőként is ismert. A zenekar dalait alkotótársával, Zöld Csabával közösen jegyzik. Csaba többek között a Madách Színház Once... és A nyomorultak című előadásainak főszereplője, míg a zenekar énekesnője, Korponay Zsófi a József Attila Színház színésznőjeként többek között a Lila ákácban és A pápanő című előadásokban látható.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 purulent rites    hatebreed    mark zuckerberg    close your eyes    magor    deli-kutt    antonio banderas    karma to burn    bedlam    kataklysm    apocalyptica    noise of irrational    heaven steet seven    george clooney    jancsi és juliska    symphonium    cher    kellékfeleség    2012    i exist    möbel    the eyes of a traitor    isomnium    jena malone    trick or treat  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!