hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2019. november 8. péntek   09:03
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Halmos Béla Program népzenei hírei, a határon innen és túlról


  Idén utolsó alkalommal kerül megrendezésre a Benczúr Házban a Halmos Béla Klub névre hallgató eseménysorozat. Már három nagysikerű rendezvény során hallgathattunk előadásokat, nézhettünk kurrens népzenei koncerteket, illetve mi magunk is táncra perdülhettünk
  
  De még közel sincs vége, hiszen november 12-én újra népzenével telik meg a Benczúr Ház. 19 órától Lipták Dániel Moldvai hangszeres népzene című előadásával készül, amelyet a magyar táncházmozgalom egyik legfiatalabb csapata, a Korinda lemezbemutató koncertje követ. A Rögtől szívig anyaga A csángók és a keleti székelység népzenéje című műsoruk legkiforrottabb összeállításait gyűjti össze: a moldvai csángó dallamokon túl alcsíki székely, valamint gyergyói és bukovinai román népzene hallható rajta. A lemezbemutató koncertet pedig ezúttal is táncház követi majd.
  
  Egy egész nap a népzene jegyében az A38-on
  
  Az NKA Halmos Béla Program egy igazi minifesztivált varázsol a Hajóra, izgalmas előadásokkal, szórakoztató gyermekprogramokkal, fantasztikus koncertekkel és az elmaradhatatlan táncházzal. A kiállítótérben többek közt Halmos Béla gazdag életművével kapcsolatos filmvetítésnek és előadásoknak lehetünk szem-és fültanúi Árendás Péter és Szecsődi Barbara jóvoltából. Mindeközben az étteremben minden izgő-mozgó picinke lábat táncra hív a Bihari Néptáncegyüttes gyermektáncháza. Persze nem csak a kicsik, de a felnőttek szórakozásáról is gondoskodnak az esti koncertsorozattal. Fekete Bori, a Pengetős Trió, és Csoóri Sándor és fiai frissen kiadott, vagy épp kiadás előtt álló lemezének anyagát mutatják be, az Erdőfű fellépését pedig a nap zárásaként táncház követi majd. Így egy igazán aktuális, friss és szórakoztató népzenei vigasság részesei lehetünk november 17-én az A38-on.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 csak szexre kellesz    a.m.d.    arkona    the world alive    gamma ray    christina aguilera    black spiders    social suicide    structures    iron man 2    kung fu panda 2    bugz    minimax    placidi    danny cavanagh    dennis lehane    zoohacker remake orchestra    aeverium    the devil came on horseback    kid rock    három kismalac    nailed to obscurity    fifa    road    novarock 2012  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!