hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2019. szeptember 26. csütörtök   07:43
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Hungarica: itt a harmadik klip a Blitzkrieg albumról, és egy kultikus dal a DVD mellékletről!


  Új Hungarica korong érkezik október 4-én - a Blitzkrieg már a zenekar nyolcadik albuma, amin 12 tétel kapott helyet (továbbá bónuszdalként a tavalyi Egyek vagyunk Ossian feldolgozáslemezen hallható Trianon), melyből 4 dalt lengyel nyelven is felvettek. A stúdiófelvételek alatt folyamatosan forgott a kamera, így minden dalt rögzítettek képileg is. Korábban már két dal, a címadó Blitzkrieg és a Lance do boju címen, lengyel verzióban is megjelent Büszkén szól kapott stúdiós videót, a harmadik soron következő dal pedig Az út maga a cél, amely megnézhető-hallgatható az alábbi linken.
  
  
  Fábián Zoltán énekes:
  “A dal szövege egy személyesebb tétel, egyfajta vallomás, hogy mit is jelent számomra a zenei tevékenység.”
  
  A lemez a már megszokott CD formátumok mellett megjelenik mindössze 300 darabra limitált, sorszámozott vinyl (LP) kiadásban is, a limitált verzióval pedig begyűjthető a Barba Negra Music Clubban rögzített Mentes 50 születésnapi buli Hungarica koncertjének DVD felvétele is. A DVD mellékletről most egy különleges dalt mutatunk be, amely a 25 évvel ezelőtti Brazzil projectjét revitalizálja Mentes Norbertnek, amit Hoffer Péter egykori Moby Dick dobossal és Szokodi Zoltán énekessel alkottak.
  
  Mentes Norbert gitáros:
  „Sokan értetlenkedtek anno, hogy 1995-ben miért csinálunk egy „zenei kirándulás” Hofival, most megnézve és meghallgatva ezt tavalyi ünnepi koncertfelvételt, azt kell mondjam még ma is megállja a helyét a dal, annak idején talán meg is haladta az a kori kor zenei ízlését.”
  
  
  A lemez studiófelvételei egy legendás helyszínen készültek, amit még a 70-es évek végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Törökbálinton egy kastélyból alakított át és világszínvonalú technikával szerelte fel. Az album teljesen analóg módszerrel, egy 40 éves, 24 sávos AMPEX szalagos magnóval került rögzítésre, a zenekar pedig ajándékként minden előrendelt termék mellé egy-egy darabbal kedveskedik a rajongóknak az eredeti mesterszalagból. A kiadványok borítóit Havancsák Gyula készítette, aki nemzetközi szinten elismert zenekarokkal (Accept, Stratovarius, Annihilator, Kreator, Blind Guardian, Destruction, Wintersun, Grave Digger, stb.) dolgozott együtt.
  Hungarica - Blitzkrieg előrendelés itt
  
  A lemez megjelenésének hetében Lengyelországban turnézik a Hungarica, Budapesten pedig az október 12-i lemezbemutató koncerten hallhatjuk először élőben az új dalokat. A különleges esemény főzenekara a Moby Dick, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép még a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja, a Bloody Roots is.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 18.
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben! (Dürer Kert - Budapest)
2025. május 19.
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje
Trapesített Nemzeti dal, agresszív sofőr, és biokertészkedés a Bëlga új lemezén
KÖZEL Turné - A régi klubkoncertek hangulatát idéző turnéra indul a Quimby
Megindító katarzis: itt a Sleep Token új albuma
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Nothing More visszatér Európába – No. 1 slágerek, turné és deluxe album
Októberben érkezik a Solence új albuma, az Angels Calling
Új albummal tér vissza a Slow Crush: jön a Thirst!
 kiemelt 
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
  
Június 10-én a Barba Negrában lép fel a brit extrém metal legenda, a Cradle Of Filth, akik új, The Screaming of the Valkyries című lemezüket mutatják be a magyar közönségnek

Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jövő háza    balázs elemér    moratorium    susan tedeschi    deti picasso    absent distance    sinister    esti kornél    30y    mark hoppus    the horrors    hrutka róbert    sworn enemy     jonathan liebesman    inspector cluzo    volt 2013    carpathian forest    chris pine    rotting christ    local heroes    attila    circle ii circle    over the rainbow    rise against    faces of suffering  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!