hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2019. szeptember 24. kedd   16:11
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
5. Cziffra György Fesztivál
2020. február 16–23.

  Ötödik alkalommal várja a közönséget 2020 februárjában a Cziffra György Fesztivál, amelyet a világhírű zongoraművész emlékének ápolására hozott létre Balázs János zongoraművész 2016-ban. A nagy sikerű sorozat a kezdetek óta a legelismertebb művészekkel - mint Arcadi Volodos, Pierre Laurent Aimard, Vásáry Tamás, Mischa Maisky, Jose Cura, Bogányi Gergely, Jandó Jenő -, valamint nyitott művészetszemlélettel és műfajilag befogadó programstruktúrával várja a közönséget.
  
  A zenei programokon túl a Cziffra Fesztivál kiemelt figyelmet fordít a fiatalok támogatására, díjakkal, mesterkurzusokkal és bemutatkozási lehetőségekkel segíti a jövő művészeit évről évre. A februári fesztiváleseményeket megelőzően november 5-étől – Cziffra György születésnapjától – kezdődően ünnepi hangversenyek, nemzetközi tudományos műhelytalálkozó, kiállítás, mesterkurzus és gyerekeknek szóló programok kapcsolódnak a Fesztiválhoz. A február 16. és 23. között tartó Cziffra György Fesztivál 2020-ban is több helyszínen, a névadó művészi örökségét, szellemi hagyatékának irányvonalát folytatva, azt méltóképpen ápolva alkotta meg programjait, sokszínű, egyedi témájú estjein minden műfajból a legkiemelkedőbb művészekkel találkozhat a közönség.
  
  „Az elmúlt években sikerült alapvető missziónkat, céljainkat és emlékápoló tevékenységünket megvalósítani. Cziffra György szellemi és művészi hagyatéka hosszú idő után hazatalált. A mester személye és munkássága hazánkban is végérvényesen beírta nevét a legnagyobbak közé. Örülök, hogy ebből az örökségből táplálkozva, azt továbbépítve olyan jövőbe mutató programokat sikerült elindítanunk - támogatóink segítségével -, mint a mesterkurzusok, vagy a Cziffra Fesztivál díjai, amelynek keretében eddig több mint 10 millió forint összeggel volt lehetőségünk támogatni a pályájuk elején álló fiatal művészeket, valamint elismerni a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítményeket.” (Balázs János)
  
  A fesztivál programstruktúrája a „Cziffra-féle” szellemi örökség minden elemét kibontja, így a klasszikus zene és világhírű szólisták mellett sor kerül hagyományosan a Bárestre is, lesznek kiállítások és a művészetet a tudománnyal összekötő esték, valamint továbbra is figyelmet szentelünk a fiataloknak.
  
  A fesztivál kiemelt vendége idén Vadim Repin, a világ egyik legismertebb hegedűművésze, aki a gálakoncerten lép fel a Budafoki Dohnányi Zenekarral, Hollerung Gábor vezényletével és Balázs Jánossal.
  A Lélek és logika című esten Pál Feri atya, Vizi E. Szilveszter és Bősze Ádám eszmecseréjét hallgathatjuk meg a zenélést és az életet is érintő fontos kérdésekről. Az estet Lukács Miklós és Balogh Kálmán Cimbalomduója tölti meg muzsikával.
  Paganini virtuozitását idézzük meg a „Paganini Plusz” elnevezésű koncerten. A Caprice-okat Lendvay József Liszt-díjas Érdemes művész játssza, akinek nevével nemzetközi szinten is olyannyira összeforrt a művek interpretálása, hogy 1997-ben Paganini-díjat vehetett át. A hangversenyt egyedivé téve az eredeti művek rögtön két tükörben is a közönség elé tárulnak: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész a Liszt Ferenc által zongorára komponált etűdöket játssza el, majd Oláh Kálmán Liszt- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész – az egyik legjobban improvizáló hazai jazz-zongorista – erre az eseményre készített átdolgozásában hallhatjuk majd a művek 21. századi transzformációját.
  A „Győztesek” koncertjén a jövő generáció legtehetségesebb művészei kerülnek fókuszba. A Cziffra Fesztivál díjazottjai, a BMC Nemzetközi Cimbalom- és a Bartók Világverseny, valamint a Virtuózok győztes szólistái lépnek fel, így többek között Boros Misi (zongora), Szabó Marcell (zongora), Horti Lilla (operaénekes), Pusker Júlia (hegedű), Devich Gergely (gordonka) és Balázs-Piri Soma (zongora). Kutatjuk a művészet belső tartalmát, a háttérben zajló folyamatokat, keressük, hogy mit tud hozzáadni életünkhöz a művészi szemléletmód.
  Dr. Bagdy Emőke pszichológus a Cziffra Fesztivál részére készítette hiánypótló előadását, melyben a tudatállapotok között kalandozunk a tudomány és a művészet segítségével és a művészi lét életformájának egyedi kihívásaira keressük a megoldásokat. Az estet Balázs János zongorajátéka színesíti.
  
  A füstös „Kedves presszót” a korabeli bárok világát és a két világháború közti “boldog békeidők” különleges hangulatát a 20-as, ‘30-as, ‘40-es évekbeli slágerekkel varázsolja elénk Tompos Kátya a Hot Jazz Banddel és Sárközy Lajossal és zenekarával a Báresten.
  A Jazzical Trio exkluzív koncertjének műsora is külön erre az estre készült, Liszt Ferenc és Cziffra György művészete előtt tiszteleg. Ismert Liszt dallamok, valamint Cziffra György által gyakran előadott művek lesznek hallhatók a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.
  Simon Izabella zongoraművésznő a legkisebbeknek szóló interaktív, zenés-mesés klasszikus zenei „beavató” koncertjén Kőszeghy Csilla meseillusztrátor és a Zeneakadémia növendékei is bemutatkoznak.
  
  A februári eseményekhez ősztől számos felvezető program kapcsolódik. Cziffra György születésnapján, november 5-én Evgeny Kissin a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet, amit a világhírű művész 98. születésnapjának ajánlott:
  „Cziffra György rendkívüli zongoraművész volt, a világ egyik legnagyobb virtuóza. Közelgő 100. évfordulója alkalmából nagyon örülök, hogy emlékére szentelhetem a budapesti koncertem.” (Evgeny Kissin)
  
  Ugyanezen a napon már hagyományosan az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ látja vendégül a 2019. évi Tehetség-díjasokat, idén Pusker Júlia hegedűművész és Szabó Marcell zongoraművész koncertjét hallhatja a közönség.
  November 20-án a Duna PalotábanÁgyúk és virágok” – Cziffra György emlékezete címmel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetével közös rendezésben valósul meg az Első nemzetközi tudományos műhelytalálkozó. A rendezvényen hazai és nemzetközi kutatók, valamint pályatársak vesznek részt. A Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban a mester egykori otthonától néhány utca távolságra november 23-án Balázs János és művésztársai „zenével-mesével” emlékeznek meg a zongoraművészről.
  
  A Hegyvidéki Kulturális Szalonban február 16-án a Keleti Márton által rendezett „Szerelmi álmok – Liszt” című film kerül levetítésre, melyben a Liszt műveket Cziffra György és Szvjatoszlav Richter zongorázza, az est vendége Hildebrand István lesz: a film Kossuth-díjas operatőre Cziffrával kapcsolatos élményeiről mesél majd. Február 17-én nyílik Józsa Judit kerámiaszobrász kiállítása a MOMKult Reich Károly lépcsőházgalériájában, valamint bemutatjuk a Steinway 21. századi fejlesztését, a Spirio zongorát.
  
  A Cziffra Fesztivál Mesterkurzusa is bővül: a zongora és a cigányprímás oktatás mellett Miklósa Erika ének kurzusán is részt lehet venni a 10. kerületi Kroó György Zeneiskolában.
  
  „Aki idén is ellátogat a Cziffra György Fesztivál programjaira, találkozhat klasszikus és könnyűzenei csemegékkel, előadásokkal és beszélgetésekkel, fiatal tehetségekkel és bárhangulattal. A műfaji sokszínűség és értékalapú irányelvünk idén is egyedi produkciókat eredményez, amely reményeim szerint maradandó élményt nyújt a zeneszerető közönségnek.” (Balázs János)
  
  Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze 2016 februárjában hívta életre a Cziffra György Fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap és a MOM Kulturális Központ támogatásával. A Fesztivál alapküldetése, hogy Cziffra György magas művészi színvonalú életművét, zenei és szellemi hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt, valamint a fiatal művészeket felkaroló munkát, amely a világhírű magyar zongoraművész életében oly nagy hangsúlyt kapott. Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a Fesztivált is: a klasszikus zenei koncertek mellett minden évben improvizatív és jazz estek is helyet kapnak, a rendezvénysorozat kiemelt megjelenést biztosít a fiatal művészeknek és figyelmet fordít a gyerekek klasszikus zenei műveltségének fontosságára is. A társművészetek bevonásával több kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a fesztivál alatt. Az elmúlt négy évben többek között Rost Andrea, Szulák Andrea, Mischa Maisky, Fazil Say, José Cura, Rúzsa Magdi, Káel Norbert, Várdai István, Bogányi Gergely, Lajkó Félix, Vásáry Tamás, Kelemen Barnabás, Jandó Jenő, Szakcsi Lakatos Béla, Snétberger Ferenc, Malek Andrea, Szulák Andrea, Sárik Péter, Miklósa Erika, Isabelle Oehmichen, Arcadi Volodos, Lackfi János, Nagy-Kálózy Eszter, Pierre-Laurent Aimard, Presser Gábor, Massimo Mercelli, Darko Brlek, Masin Gwendolyn, Lukács Miklós és Balogh Kálmán, a Hot Jazz Band, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Cziffra Fesztivál Kamarazenekara és a Zuglói Filharmónia állt színpadra Balázs János meghívására a fesztiválon.
  
  CZF Díjak
  A 2020-as Fesztivál keretein belül újra átadásra kerülnek a Cziffra Fesztivál Életműdíjai, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjai és Ifjú Tehetség-díjai, amelyek hazánk legkiemelkedőbb művészeinek és legtehetségesebb fiataljainak nyújtanak anyagi és erkölcsi támogatást. A díjak támogatását a XIII. kerületi Önkormányzat, a Kőbányai és Budafok-Tétény Önkormányzata biztosítja. Az előző években Cziffra Fesztivál Életműdíjat kapott Becht Erika zenepedagógus, zongoratanár és Jandó Jenő zongoraművész (2019), Vásáry Tamás zongoraművész és Jakobi László csellóművész, hangversenyrendező (2017), Ránki Dezső, Kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész és Csonka András, a Zeneakadémia Kulturális Igazgatója (2018). Cziffra Fesztivál Tehetség-díjat kapott Szabó Marcell zongoraművész és Pusker Júlia hegedűművész (2019), Ránki Fülöp zongoraművész és Kállai Ernő hegedűművész (2017), Devich Gergely Junior Prima díjas gordonkaművész és Horti Lilla, Junior Prima díjas operaénekes (2018). Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség-díjat kapott Kokics Dorina Fanni, klarinét (2017), Naim Tichiti, hegedű és Antalóczy Máté, hegedű (2018), Báró Lili, hegedű, Sas Veronika, hegedű, Agárdi Balázs cselló (2019).
  
  A Fesztivál gasztronómiai érdekességei
  „Senki nem válhat halhatatlanná addig, amíg nem neveznek el róla egy ételt.” (Sztravinszkij)
  Egy zenei fesztiválhoz, a fesztiválhangulathoz hozzá tartoznak a gasztronómiai élmények. Az első fesztiválon nagy sikert aratott a Szamos Cukrászda által megalkotott Cziffra szelet, amely a 2020-as fesztivál ideje alatt újra megtalálható lesz a Szamos üzletek kínálatában. A Takler Pincészet csúcsborainak felhasználásával megalkotott és a második fesztiválon bemutatott Cuvée a Rubato nevet kapta és azóta is igazi kuriózum a borfogyasztók körében. A Takler Pincészet minden évben a fesztivál tiszteletére palackozza a tölgyfahordóban érlelt nemes cuvéet.
  
  A Cziffra Fesztivál sajtótájékoztatóján Balázs János művészeti vezető így vezette fel a 2020-as év programját:
  „Mit ad a művészeti szemlélet? Mit tud nyújtani a művészeti oktatás, miből táplálkozik a művész? Mitől volt Cziffra György utánozhatatlan? Lesznek- e a jövőben „Cziffra Györgyök” és hogy kerüljük el, hogy ne legyen olyan nehéz sorsa egy művésznek, mint Cziffrának volt?! 
  Akinek nagy a sikere, annak nagy felelőssége is.  A Cziffra Fesztivál eljutott oda, hogy felelősséget kell vállalnunk a jövő társadalmáért. A legmagasabb színvonalú hangversenyek mellett odafigyelünk a háttérben zajló folyamatokra is. Kutatjuk a művészet belső tartalmát. Nem csak a célegyenesben szeretnénk fogni a fiatalok kezét, hanem már a startvonaltól kezdve célunk, hogy mellettük legyünk azon a „hosszútávfutáson” amihez rendkívül sok összetevő szükséges. Ezért figyelünk oda 2020-ban a lélekre , a logikára, a katarzisra. Ezért hozunk el olyan művészeket, akik inspirálnak, ezért hozunk létre mesterkurzusokat, amik edukálnak, ezért mutatjuk be a fiatal tehetségeket, akik debütálnak. Tesszük mindezt azért, hogy Cziffra György öröksége a 21. században is része legyen a zenei kultúrának.” (Balázs János)
  
  Programok:
  
  2019. november 5., (kedd) 19:00 Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  
  Cziffra György Emlékkoncert a 2019. évi Cziffra Fesztivál Tehetség-díjas művészeivel
  közreműködik: Pusker Júlia (hegedű), Szabó Marcell (zongora)
   Köszöntőt mond Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója
  J.S. Bach: g-moll hegedű szólószonáta (Pusker), C. Debussy: Gyermekkuckó L.113 (Szabó)
  C. Franck: A-dúr szonáta (Pusker–Szabó)
   
  2019. november 5. (kedd) 19:30 Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Hangverseny Cziffra György 98. születésnapján
  Evgeny Kissin zongoraestje - „MVM Koncertek – A Zongora”
   L. van Beethoven: c-moll szonáta, (Pathetique) op. 13, Eroica-variációk, op. 35  *** 
  L. van Beethoven: e-moll szonáta, op. 90, C-dúr szonáta, (Waldstein) op. 53
    
  2019. november 20. (szerda) 10:00 Duna Palota
  
   „Ágyúk és virágok” – Cziffra György emlékezete – Első nemzetközi tudományos műhelytalálkozó
  A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetével közös rendezés
   
  2019. november 23. (szombat) 19:00 Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központ
  
  „Hommage à Cziffra”  közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész és vendégei
  
  2020. február – Kroó György Zeneiskola
  Mesterkurzus - Ének/zongora/hegedű
  
  2020. február 16. (vasárnap) 16:00 Hegyvidéki Kulturális Szalon
  „Szerelmi álmok – Liszt” című film vetítése
  vendég: Hildebrand István, a film Kossuth-díjas operatőre
  
  2020. február 17. (hétfő) 18:00 MOMkult
  
  Józsa Judit kerámiaszobrász kiállításának megnyitója
  A Steinway új „Spirio” zongorájának bemutatása
  
  2020. február 17. (hétfő) 19:30 MOMkult
  
  Lélek és logika – Nyitóest
   meghívott vendégek: Pál Feri atya római katolikus pap, mentálhigiénés szakember
  Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas akadémikus, orvos, farmakológus
  közreműködik: Lukács Miklós, Balogh Kálmán (cimbalom), műsorvezető: Bősze Ádám
   
  2020. február 18. (kedd) 19:30 Zeneakadémia Nagyterem
  
  Paganini +  
  közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,
  Lendvay József Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Érdemes Művész
  Oláh Kálmán Liszt Ferenc-díjas zeneszerző és zongoraművész, műsorvezető: Bősze Ádám
  Paganini: Caprice no. 6 (g-moll), (Lendvay), Liszt: g-moll Paganini etűd (Balázs),
  Paganini – Oláh Kálmán: g-moll Paganini etűd (Oláh)
   
  Paganini: Caprice no. 17 (Esz-dúr), (Lendvay), Liszt: Esz-dúr Paganini etűd (Balázs)
  Paganini – Oláh Kálmán: Esz-dúr Paganini etűd (Oláh)
   
  Paganini: Caprice no. 1 (É-dúr), (Lendvay), Liszt: É-dúr Pagan



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anna karenina    john malkovich    transformers: dark of the moon    a közösségi háló    orient fall    tank    lakatos róbert    myra    jürgen von knoblauch    nanny mcphee    kristen stewart    villámtolvaj    szex és new york 2    the picturebooks    beyond    stadt    ashton kutcher    ihm    emarosa    casketgarden    ill disposed    antonio banderas    idris elba    horibillies    gulliver utazásai 3d  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!