hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2019. szeptember 11. szerda   04:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Vízi apácák és féktelen buli a Fran Palermo új videoklipjében


  Szeptember 12-én a Fran Palermo és a Middlemist Red kollektív zenéléssel dúsított produkcióját láthatja a közönség a Budapest Parkban. A helyszínt azonban már néhány héttel előbb bevették, hogy a zárt ajtók mögött házibuli hangulatot varázsoljanak – az összejövetel apropója pedig legújabb videoklipjük forgatása volt.
  
  A Henri Gonzo által írt Jeopardy című dal az október 10-én mozikba kerülő „FOMO” című nagyjáték film főcímdala. A kilenctagú indie rock zenekar idén már jelentkezett a Yellow Man című dalhoz készült koncert videóval, illetve egy animációs kisfilmmel a Demons On The Beach című új számhoz – előbbit ráadásul szintén Hartung Attila, a „FOMO” rendezője jegyzi. További érdekesség, hogy a Jeopardy-hoz készült sokszínű kisfilm jeleneteit a Budapest Park különböző helyszínein forgatták a film főszereplői és a zenekar tagjainak szereplésével – a Fran Palermo szaxofonosa, Jambo például egy apáca bőrébe bújt.
  „A Budapest Park filmezési szempontból sok, különféle hangulattal rendelkezik. Bizonyos részeiben alternatív, más részeiben modern hangulatú és ezek között az eltérő világok között nagyon könnyen meg tudtuk találni a minket érdeklő motívumokat. Nem akartunk a filmhez nagyon szorosan kapcsolódó klipet készíteni, de utalni szerettünk volna az eddigi közös munkánkra. Itt inkább a zenére és Henrire akartuk helyezni a főbb hangsúlyt a „bulivilág” mellett.” – mondta el a klipről Hartung.
  
  A film története szerint a gimnazista Gergőt, és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy idő után aztán eldurvul a helyzet, egy rosszul sikerült házibulis kihívás után pedig elszabadul a pokol a fiúk életében. A főszereplők közt olyan neveket találunk, mint Stohl András, Csipesz, a youtuber, Yorgos Goletsas, a Deep Glaze frontembere és László Panna. A film soundtrackje hamarosan elérhető lesz a népszerű streaming szolgáltatóknál is.
  A Jeopardy tehát a Demons On The Beach után egy újabb ízelítőt ad a Fran Palermo készülő új nagylemezéről. A zenekar egyébként 2016-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel, 2017-ben pedig Bonerider című EP-jükkel. Most azonban mielőtt stúdióba vonulnának, még megjárják Dél-Koreát is, ahol a Zandari showcase fesztiválra kaptak meghívást Szöulba. Így a fővárosban egy darabig utoljára szeptember 12-én láthatóak koncerten a Budapest Parkban, ahol a Bánkitón debütált, Middlemist Reddel közös produkciójukkal állnak színpadra. Több új dal mellett a Jeopardy is felkerül a dallistára.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 babits mihály    james keenan    the wall street    mantra    banco de gaia    duende    the cribs    rihanna    brooklyn decker    atkinson    public image ltd    blu-ray    bws     peter berg    pet shop boys    zenés-táncos    valentines day    esti kornél    guillermo del toro    rick rubin    heaven and hell    expire    hungaroconnections    brittney jones    john cale  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!