hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2019. augusztus 21. szerda   13:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Elindult a nevezés a 4. Magyar Klipszemlére


  Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. A nevezéseket szeptember 15-éig várják!
  
  A kérdést, hogy mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Két napos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny tavaly, az Anker’tben volt. Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből állt össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavazott meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos, vagy kreatív szakember lett. Most érkeztünk el a negyedikig, de a cél azóta sem változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!
  
  Idén a Klipszemle egy jó nagyot lépett előre, és az október 10-én lévő díjátadót már Akvárium Klubban rendezik meg. Ráadásul négy helyszínen várnak majd programokkal: a NagyHallban versenyprogramvetítés és a díjátadó, a KisHallban OFF_Szemle, vagyis a Klipszemle versenyen kívüli alkotásai, tematikus vetítések és műfajfeszegetés várható. A VOLT Lokálban mindeközben Klipszemle_Backstage lesz, ahol szakmai kerekasztal-beszélgetéseket hallgatva lehet többet megtudni a product placementtől, a pályáztatáson át, az ideális online premierig. A díjátadót követően buli hajnalig az Absolut_Afteren. A negyedik helyszín az Akvárium teraszán lévő Petőfi Pódium lesz, ahol a korábbi shortlistesek és nyertesek közül lépnek majd fel páran akusztikus formációval.
  
  Klipekkel szeptember 15-éig lehet jelentkezni a klipszemle honlapján. A beérkezett műveket egy újságírókból, filmesekből, zenei szakemberekből álló zsűri először 120-150 klipre szűkíti, majd a látottak alapján kategóriákat alkotnak.A tizenöt kategória győzteséről a zsűri mellett a közönség is szavazhat online, ezt szeptember 16 és 25 között lehet majd megtenni..
  
  És akkor nézzük meg, kik alkotják az idei zsűrit: Cseh Renátó látványtervező, Éder Krisztián fotográfus, Fodor Máriusz zenész, Galler András Indián rendező és kaszkadőr, Inkei Bence újságíró, Kovács Eszter rendező-art direktor, Köbli Norbert forgatókönyvíró, László G. Gerzson zenei és programigazgató, Pálfi György filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész, Virág Anikó stylist, divatszerkesztő és Miki357 fotós és kliprendező.
  
  A fődíj egy másfélmillió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás, a szervezők különdíja egy egynapos stúdió- és eszközhasználat. Az NKA Hangfoglaló Program különdíja a legjobb magyar nyelvű produkciónak egy 400 ezer forint értékű támogatás, szintén különdíj egy fellépési lehetőség a következő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A díjak között szerepel még 150 ezer forint értékű vodka, a Recorder magazin különdíja pedig egy exkluzív anyag az újságban.
  
  Itt nevezhetsz



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 24.
Martonvásáron kezdi a fesztiválszezont az Aurevoir. és a PASO
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
40 év reggae - 40. születésnapját ünnepli a Ladánybene 27
Robbie Williams a Black Sabbath gitárosával harangozza be új albumát
Jamie’s Elsewhere új, mélyreható EP-vel jelentkezik
Comastatic és Melrose Avenue együtt robbantanak az új „24SEVEN” dalban
Duff McKagan és Mike Bordin is feltűnik Jerry Cantrell új „I Want Blood” klipjében
Színpadra fel! – A Margaret Island nyomába léphetsz a Budapest Parkban
Megérkezett a Dance Gavin Dance új klipje: itt az All The Way Down!
We Came As Romans: új dalla jelentkezett– itt a „no rest for the dreamer”
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bognár szilvi    karinthy frigyes    music television    czank ninetta    coldplay    anna faris    christopher nolan    withem    halycon way    heaven street seven    sylosis    august burns red    az emlékmás    the slayerking    szalay péter    timur bekmambetov    kálloy molnár péter    the subways    voices of destiny    honey rock klub    nevermore    wasting light    jonathan nolan    beastie boys    toots and the maytals  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!