hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2019. augusztus 13. kedd   03:55
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Belvárosi Betyárok zenekar klippremier (Gryllus Dániel, Ferenczi György)


  Nem pihennek a Belvárosi Betyárok: a 2018 év végén megjelent lemezüket tavaszig már 6 országban mutatták be, miközben még tart a nyári fesztiválszezon. Két koncert között mégis újra stúdióba vonultak és ismét egy különleges dallal és klippel jelentkeznek. A Váray László és Valastyán Tamás alkotta duó eddig is ismert volt dalszövegekbe foglalt üzeneteik miatt, amelyek sokszor túlmutatnak a gyermekdalok megszokott világán.
  
  Az új felvétel, a Tanítás kicsiknek és nagyoknak már címében is megszólít minden korosztályt, ahhoz pedig, hogy ez a megszólítás ne csak szimbolikus legyen, a zenekar olyan zenészbarátokat kért fel együttműködésre, akiknek a zenéjén ők is felnőttek.
  
  Így lett a dal egyik fontos vendége Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője, generációk meghatározó művésze, aki énekesként vett részt a stúdiómunkában. A zenekar vendégeskedett már Kaláka koncerten is, ahogy Gryllus Dániel is szerepelt náluk vendégként, és ezen kívül is sok szálon kapcsolódnak egymáshoz a zenén keresztül, de ez az első közös felvételük.
  Hasonló módon élő kapcsolata van a zenekarnak Ferenczi György szájharmonika művésszel, aki a bluegrass és country balladák hangulatát erősíti a dalban nagyszerű játékával. Ő az 1-ső Pesti Rackák-on keresztül (korábban Rackajam) Váray Lászlóval számos korábbi zenei együttműködésben vett részt.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 red dragon cartel    krisiun    noise of irrational    szalay péter    franz ferdinand    fishing on orfű    palya bea    six feet under    leleményes hugo    tatum    dark of the moon    mickey rourke    dream theater    margaret island    as you drown    frank0 zer0    aurahodor    peter watkins    lamb of god    szenteleki gábor    hardcore superstar    julian sas band    vektor    che sudaka    absent distance  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!