hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2019. augusztus 12. hétfő   07:52
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code


  Augusztus közepén érkezik Magyarországra a nemzetközi underground fesztiválok manapság egyik legismertebb, illetve legkedveltebb zenekara, az olasz Ash Code. Alessandro Belluccio sajátos, darkwave és indusztriális elemeket ötvöző, de közben lírai, ugyanakkor sodró hangzásvilágú csapata ezúttal a Fekete Zaj Fesztiválon ad koncertet. Legutóbb a banda 2015-ben látogatott Budapestre, s az immár szép emlékű MÜSZI-ben lépett fel nagyjából teltház előtt.
  
  Mindazonáltal kevesen tudják, hogy az énekes, Alessandro főiskolás korában, vagyis a 2000-es évek folyamán több alkalommal járt a Sziget Fesztiválon, így voltaképp hazánkban ismerte meg az akkori alternatív zenei világ meghatározó alakulatait, olyanokat, mint például a Prodigy, a Faithless, a Pulp vagy éppen a Placebo.
  Nyilván az Ash Code létrejöttéhez és egyedi stílusának kialakításához ihletően hozzájárultak a hajógyári szigeten koncertező bandák, s a fesztiválon uralkodó hangulat ugyancsak feledhetetlennek bizonyult, ezért a csapat számára a mai napig különleges dolog a fővárosban vagy egyáltalán a környéken játszani. Talán legismertebbnek mondható daluk, a Nite Rite videókollázs jellegű klipjében is jó néhány Budapesten készült felvétel szerepel. Főként a Mátyás-templom és a Parlament épülete látható benne.
  
  
  Viszont az említett élményeken kívül irodalmi szálak is kötik Magyarországhoz az underground zenekart, mivel Alessandro, akárcsak a többiek, olasz és angol fordításokból hosszú ideje ismeri Legéndy Jácint verseit, s a költő nemrég a Kalligram Kiadónál megjelent, Földalatti Oltár című verseskötetét számos művészeti folyóiratban, illetve plakátokon ajánlja a hazai és a határontúli olvasók figyelmébe:
  „Szeretem e sajátos melankóliát, amely lassan, de rendkívül megkapóan áramlik Legéndy Jácint verseinek mélyén. Valószínűleg a tradícionális darkwave zenék hatásának is köszönhető. A borító pedig varázslatos! A ’80-as évek underground világának legszebb időszakát idézi meg számomra.”
  Pár nappal ezelőtt pedig a verseskötettel szelfizett a banda gesztusként a szerző, s egyúttal a magyar költészet, valamint a hazai rajongók felé. A fotó Legéndy Jácint, de a zenekari tagok és a könyvkiadó hivatalos Facebook-oldalán is megosztásra került.
  
  Legéndy Jácint underground költő, performer, képzőművész. Központi Zóna című verseskötete a 2006-os könyvhétre jelent meg a Balassi Kiadónál, RAF: Búcsúszimfónia című könyve pedig 2009-ben a Kalligramnál. Utóbbi felhasználásával készült A Baader-Meinhof csoport című film (Oscar-jelölés, BAFTA-jelölés) magyar szinkronja. Több írása bekerült Az év versei gyűjteménybe, a Légyott antológiába és olasz antológiákba.
  Könyvei a Library of Congress, a Harvard Library és a British Library kortárs magyar irodalommal foglalkozó gyűjteményében régóta megtalálhatók. Külföldi viszonylatban is újszerű nyomólemez installációi és kollázsai legutóbb az ARTE Galériában, a Magyar Műhely Galériában, valamint a Kassák Múzeumban kerültek bemutatásra. Olykor underground klubokban, például a ZegZugban ad elő avantgárd, táncos performanszokat. Földalatti Oltár című verseskötete 2019 tavaszán jelent meg a Kalligram Kiadónál. Videoklipszerűen összekapcsolódó képekből felépülő verseiben sajátos módon keveredik az avantgárd és a klasszikus esztétika, illetve az alanyi és a tárgyias költészet.
  
  Az Ash Code zenekart 2014-ben alapította Nápolyban Alessandro Belluccio énekes, Claudia Nottebella billentyűs és Adriano Belluccio basszusgitáros. Első albumuk Oblivion címmel ugyanebben az évben jelent meg a Swiss Dark Nights kiadónál. E nagylemezt követte 2016-ban a Posthuman, majd 2018-ban a Perspective LP.
  A banda 2015 óta rendszeres vendége a legismertebb zenei fesztiváloknak, játszott már például a WGT-n, az Entremuralhas-on s a Prague Gothic Treffen-en, de bejárta már Dél-Amerikát, s új lemezkiadójának, a Metropolis Records-nak köszönhetően a Fekete Zajhoz kapcsolódó fellépés után az Egyesült Államokban indul turnéra. Magyarországon egész pontosan augusztus 17-én láthatjuk és hallhatjuk a zenekart.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent a Prima Queen debütáló albuma, a The Prize
A metalcore-ps Senna bemutatta új dalát a közelgő albumról – Drunk Dial Anthem
Megérkezett a Fit For A King új dala, a No Tomorrow
A Sabaton kiadta a Templars című új dalt
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
 kiemelt 
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
  
Az Every Time I Die romjain, a The Dillinger Escape Plan energiájával és a Fit For An Autopsy erejével született Better Lovers nemcsak papíron tűnik ígéretesnek, hanem élőben garantáltan minden várakozást felülmúl

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cd pince    helia    queens of the stone age    óperentzia    kengyelfutó gyalogkakukk    fleshgod apocalypse    kelet underground    after rain    pál utcai fiúk    liane carroll    perfect symmetry    martin scorsese    megahertz    arcok az efottrol    joe bonamassa    persefone    synchronring    mangani 888    rio    keep north    jávorszky    rumproof    ghost iris    first blood    stubborn  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!