hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2019. július 19. péntek   07:18
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Szeptemberben jön a Budapest Parkban fellépő Iggy Pop új albuma


  A Free című lemez szeptember 6-án jelenik meg, és Iggy Pop elmondása szerint teljesen más lesz, mint bármi, amit eddig hallhattunk tőle.
  
  „Ezen az albumon más szerzők mondandóját tolmácsolom, én csak a hangomat kölcsönzöm a gondolataiknak.
  A Post Pop Depression turnéi után biztos voltam benne, hogy sikerült megszabadulnom az egész addigi életemet és karrieremet beárnyékoló, krónikus önbizalomhiánytól és bizonytalanságtól. Viszont ahelyett, hogy örültem volna ennek, üresnek és kimerültnek éreztem magam.
  Csak el akartam bújni a napszemüvegem mögé, hátat fordítani mindennek, és továbbállni – szabad akartam lenni. Tudom, hogy a szabadság csak egy illúzió, egy érzés, de mindig mindent ennek az érzésnek rendeltem alá. Így született ez az album is: egyszerűen csak hagytam, hogy megtörténjen.”
  
  Az albumbejelentéssel együtt megjelent a címadó dal is, amit itt tudsz meghallgatni.
  
  Iggy Pop pedig nemsokára élőben is megmutatja, mivel érdemelte ki „a punk keresztapja” becenevet: július 24-én a Budapest Parkban lép fel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mark zuckerberg    bury tomorrow    paul bettany    gasometer         grindrise fest vi    a-team    flamedrop    pain of salvation    fabricius anna    useme    for today    tnt    good knives    metalcamp    washington dead cats    hófehér és a vadász    hófehér    story of the year    tokody ilona    trabant    olimpia    mark zuckerberg    kulturális intézmény    heaven street seven  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!