hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2019. július 9. kedd   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Hogyan nyílt októberben hóvirág? Beck András feat. Goore


  Hóvirág című legújabb dalával köszönti a júliust Beck András, akinek februárban jelent meg első szóló klipje, a Te vagy, aki kell. A se veled, se nélküled kapcsolatot feldolgozó legújabb zeneszöveget Goore, az egyik népszerű videómegosztó portálon több milliós nézettséggel rendelkező rapper tette igazán teljessé.
  Egyébként az októberi hóvirág fakadásának érdekessége, hogy eredetileg nem is „feat dalnak” készült. A zenét Tóth Ádám szerezte, majd Andrással közösen írták meg a szöveget, mely elkészülte után azonnal a stúdió falai között szólt. A felvételt ezután küldték csak el Goore-nak. András ráérzett a másik zenész hangulatvilágára, a rappert annyira megihlette a dal, hogy aznap kész volt a saját szövege és következő nap már ő is felénekelte a saját részét.
  
  A február helyett ősszel nyíló növény már sejtetheti azt az irracionális létező erőt, mely két embert, akkor is összefűz, ha valójában a kapcsolat nem is fejlődésorientált és a konfliktusok nem megoldással zárulnak, csupán gyűlnek és általánosan a lét alapformájává válnak. Így már az első sorban sérülhetne a hóvirág által eredetileg, jelentésben közvetített tisztaság és békesség, azonban nem véletlen a hónaphasználat.
  András útjai során megismerkedett a huszonnégy hóvirágfajta közül eggyel, melynek látványa különösen megérintette. Ez az a bizonyos októberi hóvirág, mely a dalban is szerepet kap, s ugyan Magyarországon nem annyira ismert, de a görögöknél ezt a fajtát tartják a legkülönlegesebb, s egyben leggyönyörűbb típusnak.
  A művész pályafutását tekintve, ez a Beck András már több ízben másnak tűnik, mint a még rock’n’roll-t éneklő múltbéli zenész. A stílusok közt bátran válogató énekes, a tervek szerint hasonló feat dalokkal készül a jövőben.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 twilight of the gods - allstar bathory tribute    riverside    vince neil    winniped    rubicon    timberlake    a titánok haragja    like a storm    mark hoppus    bogoz    in-dock    stain the canvas    charrie    atticus    atomic playboyz    molotov solution    matthew vaughn    be’lakor    the arusha accord    the somersault boy    lovreck    destinity    cro-mags    fatal error    ill disposed  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!