hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2019. május 9. csütörtök   16:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ady Endre kézírását őrző portré is kalapács alá kerül a Múzeum Antikvárium árverésén


  Egy igazi ritkaság is kalapács alá kerül a Múzeum Antikvárium 34. árverésén május 16-án a Kossuth Klubban, ahol – többek között – Ady Endre Székely Aladár-féle portréját is elárverezik, mely a költő saját kézírását őrzi. A 365 tételből álló aukciós anyag igen sokrétű, számos irodalmi első kiadás dedikált példánya, például Kosztolányi Dezső Szent Imre himnuszok műfordítása, 18., 19. századi magyar nyelvű irodalmi, történelmi és természettudományos kiadvány is megtalálható köztük.
  
  A napokban előkerült, Ady Endre kézírását őrző portrét Székely Aladár készítette, amely a Múzeum Antikvárium 34. könyvaukcióján kerül kalapács alá május 16-án. A fényképet Beretvás Hugó zeneszerzőnek dedikálta 1909-ben Ady, aki a költő verseinek megzenésítésére vállalkozott. Az utóbbi bő két évtized során egyetlen alkalommal bukkantak rá Ady által szignált képre, így elmondható, hogy ez a fotó egy valódi ritkaság, és az aukció egyik legérdekesebb darabja. „Kedves, jó Beretvás Hugómnak, verseim muzsikába röptetőjének, Bpest 1909 nov. 17 Ady Endre” – ezek a szavak olvashatóak a mára már kissé megsárgult fotográfián.
  
  – Ady hiú ember lévén szeretett dedikált könyveket adományozni. Ennek ellenére ritkák a keze írását őrző dokumentumok. Néhány hete egy árverésen a Balázs Bélának ajánlott könyve kétmillió forintért kelt el. – mondta el Antal Károly, a Múzeum Antikvárium társtulajdonosa.
  
  A licitálásra szánt anyagok közt a legkülönfélébb folyóiratok, újságok, ifjúsági és mesekönyvek, helytörténeti, történelmi, orvosi, természettudományi, földrajzi, művészeti és erotikus tárgyú kiadványok szerepelnek, valamint fotók és metszetek is megtalálhatóak lesznek az aukción.
  A fényképek szerelmesei az Ady portrén túl Lucien Hervé a Le Corbusier épületéről készített fotójára vagy Kossuth Lajos utolsó napjaira Turinba érkezettekről készült csoportképre, míg a metszetek gyűjtői Albrecht Dürer 1510 körül készült Agónia a kertben c. eredeti metszetének nyomatára vagy Leonhard Beck 1517-ben Szent Lászóról készült fametszetére is licitálhatnak.
  Az árverésen egészen különleges kiadványok is kalapács alá kerülnek, mint például egy 1880-ból származó Fegyintézeti értesítő vagy a Magyar Zsidó Szemle 1942-45 lapszámai. A kéziratok gyűjtői figyelmébe Seress Rezső dedikált kottáit, Bernáth Aurél 1956-os kiállításának vendégkönyvét, Fekete István Macskavásár című elbeszélésének teljes kéziratát, illetve Gróf Erdődy Tamás horvát bán 1607-ben kelt levelét ajánljuk.
  
  Szert tehetünk egy 1870-es években kiadott Nagy A-B-C-és könyvre, Lóczy Lajos A khinai birodalom … leírásának a Berni Geográfiai Társaság számára dedikált példányára vagy a legelső ismert étel és borjegyzékre 1846-ból. A könyvek között az egyik legritkább darab Bolyai Farkas 1843-ban Marosvásárhelyen nyomtatott Arithmetikájának javított kiadása, mely a matematika-történet egyik fontos mérföldköve volt, de érdemes megemlítenünk a nagyon gazdag gasztronómiai blokk egyik darabját, Zelena Ferenc tetemesen kibővített Nemzeti Szakácskönyvét is, amit 1846-ban adtak ki. Irodalomtörténeti forrásokból tudható, hogy Petőfi Sándor könyvtárában is szerepelt ez a kiadvány, tehát elmondható, hogy Szendrey Júlia is ebből főzött a költőnek. A különleges és értékes tételekre vadászók figyelmébe ajánljuk a gasztronómia, az útleírás és az ifjúsági könyvek szekcióban szereplő tételeket, mert olyan ritkaságok találhatók köztük, melyek az elmúlt évtizedek során nem kerültek kalapács alá.
  
  A tételek megtekinthetőek a szervező Múzeum Antikváriumban (1053 Bp., Múzeum krt. 35.) május 15-ig nyitvatartási időben.
  
  Az aukció az axioart.com oldalon is követhető, illetve előzetes regisztráció után licitálható.
  
  Aukció: 2019. május 16. 17h, Kossuth Klub díszterme (Budapest, VIII. Múzeum utca 7.)
  
  Aukció katalógusa ide kattintva tekinthető meg



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mark zuckerberg    destinity    delain    1killembrace    erik sumo band    partyzan    verge    jarboe    opera    neo fm    twitching tongues    rick rubin    xentrix    give it a name    godflesh    anna karenina    chrisopher nolan    septicflesh    ameriaki pite    foster the people    hecate enthroned    dordeduh    kyle eastwood    galla miklós    balaton  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!