hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2019. február 12. kedd   07:00
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Self-portrait at 24 – ironikus önarckép Zanzinger új videójában


  A Zanzinger művésznév mögött megbúvó Misota Dániel 2009-be kezdett el saját dalokat írni. Az évek során zenéje igazi metamorfózison ment keresztül, aminek egyik legkiemelkedőbb állomása az volt, mikor zenekart gyűjtött maga köré. Kilenc hosszú év munkája vezetett tehát a 2018. novemberében megjelent első lemezéhez. A Seasonal Winds című anyagra azonban úgy tűnik, bőven megérte várni – az Index, a Recorder és a Phenom’enon magazin szerint is az egyik legerősebb hazai album volt az előző évből.
  
  Most pedig itt az első videoklip az albumról, ami a Self-portrait at 24 című dalhoz készült, és amelyben egy kissé komikus, lassított esést láthatunk.
  „A klip ötlete Ladocsi Andristól származik, és azt hiszem hasonló kíváncsiság vezérelte, mint engem a dal írása és felvételekor. A Self-Portrait at 24 egy hosszú alámerülés időszakáról szól, ami csak azért nem járt fájdalmas földbecsapódással, mert rettentően sokáig tartott. Andris munkájának nagy rajongója vagyok, mert olyan, mint a fejen talált szög és a legegyszerűbb gesztusokban és rezdülésekben talál meg valamilyen absztrakt feszültséget. Bár a dal és a klip keletkezésének kevés köze lehetett egymáshoz, mégis jól megtalálták egymást.”
  
  Zanzinger a Seasonal Winds albumot február 23-án mutatja be először élőben. A koncerten vendége The Devil’s Trade néven alkotó Makó Dávid lesz. És ez még nem minden – a Seasonal Winds egyre több figyelmet kap külföldön is. Nemrégiben a világszerte a legjobb indie-zenéket bemutató The Indie Folx playlistjére is beválogatták, illetve a legnagyobb svéd showcase-fesztiválon, a Live At Hearton is (egyelőre) egyedüli magyar fellépőként mutatkozhat be.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 from afar    cher    rév zenekar    alien weaponry    subliminal merger    fekete zaj    street dogs    mothica    exhumed    disco ensemble    geoff tate    johnny depp    margaret island    chaos of disorder    cowboyok és űrlények    ihm    julian sas    megaagy    bloodlet    tango underground    alestorm    devildriver    egek ura    axe to fall    stormraizer  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!