hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2019. január 29. kedd   07:15
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Végre Magyarországra is eljut a Three Days Grace, a Halestorm-mal közösen


  A kanadai rockzenekar, a Three Days Grace egészen hosszú, több mint két évtizedes pályafutása során még nem jutott el Magyarországra – egészen mostanáig! Június 11-én ugyanis a Budapest Parkban adnak koncertet, ráadásul a szintén keményvonalas Halestorm társaságában!
  A Three Days Grace története egészen koránra nyúlik vissza, nevezetesen egy Groundswell nevű formáció idejére, ami egy lemezt élt meg, majd három tagja úgy döntött, hogy más néven, de továbbra is együtt zenélnek. A 3DG első nagylemeze 2003-ban jelent meg és azonnali sikernek bizonyult – platina minősítést ért el Amerikában, illetve a Billboard 200-as listáján is előkelő helyen szerepelt.
  2005-ben a frontember, Gontier önszántából elvonóra ment, így 2006-os lemezük a korábbinál sokkal személyesebb hangvételű volt, hiszen a drogfüggőség és a rehabon átélt események ihlették. Gontier egyébként annyira hálás volt azért, hogy újra tiszta lehetett, hogy rengeteg fellépést vállalt különböző rehabilitációs centerekben. Mindeközben megjelent One-X című albumuk is, amiből az USA-ban az első héten 78.000 példány fogyott, a Billboard 200-as listán bekerült a Top 5-be, sőt, 2007-ben a Billboard az év rockzenekarának választotta a csapatot.
  
  Innen már tényleg nem volt megállás – következő lemezeik egyre több eladást és egyre jobb slágerlista-helyezéseket generáltak, mindeközben olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Nickelback, a Seether vagy a Breaking Benjamin. Majd 2013-ban Gontiert a basszusgitáros Brad Walst testvére, a My Darkest Days-ből ismert Matt váltotta az énekesi poszton, illetve session zenészként egy billentyűs, Dani Rosenoer is csatlakozott a zenekarhoz.
  A 3DG tehát új felállásban jelentette meg következő két albumát, a legutóbbi, Outsider címűt éppen tavaly. Infra-Red kislemezükkel ráadásul egy új rekordot is megdöntöttek – ez volt a 14. listavezető daluk a Billboard Mainstream Rock Songs Charton. A zenekar tehát sikeresebb, mint valaha – 2018-ban például a Budapest Parkban idén nyáron szintén koncertező Disturbed társaságában turnéztak.
  
  Június 11-én pedig végre a 3DG is eljut hozzánk, ráadásul a hard rock kategóriában Grammy-díjas Halestorm társaságában, akik nem mellesleg szintén tavaly jelentkeztek új albummal. Így két legendás, mégis jelenidejű zenekar lép fel ezen az estén a Budapest Parkban.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 iscream    sons of apollo    sonata arctica    marco mendoza trio    purified in blood    evile    die apokalyptischen reiter    erik sumo    demians    the spirit    warren riker    bleubird    guns ’    bear grylls    nanowar of steel    paul walker    piramis    lancer    u2    moby    eros ramazzotti    simpson család    warwick    decease    simon pegg  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!