hosting: Hunet


  cikkekfotók        
lemezajánló [demo]  2004. augusztus 16. hétfő   17:21
nincsen hozzászólás

szerző: kishell
Hangmás: „A belépés díjtalan!”
koncert a Whitefül live music pubban (2004. március 29.)

  Már igen régen kézbe kaptam a Hangmás igencsak halovány felvételi minőségben felvillanó koncertanyagát, melyen az összes eddig elkészült, és a koncerteken rendszeresen játszott daluk megtalálható, és melyet a Whitefül nevű szórakozóhelyen rögzítettek 2004. márciusában. (Három dal pedig próbatermi felvétel.)
  
  Előre felkészítettek, a Sziámihoz hasonló élményben lesz részem, és csakugyan, rögtön feltűnik a hasonlóság, például Minda Endre hangja igencsak megkönnyíti az összehasonlítást, csakúgy, ahogy a zene atmoszférája. Szinte már idegesítő komolysága és tömörsége miatti megfoghatatlansága nem kis fejtörést okozott nekem bármit is megfogalmazni róluk, ezért próbáltam úgy szervezni az életem, hogy élőben is hallhassam őket, ám nem jártam sikerrel, mígnem a Sziget nagyszínpad egyik legpopulárisabb külföldi rockzenekarát otthagyva a Civil sátor színpada felől ismerős hangok ütötték meg vájt füleimet. A kiírt programtól eltérően került be a Hangmás a civilekhez, valószínűleg az isteni gondoskodás következtében jártam épp arra, koncertjük csak pár perce kezdődött, leültem hát a kisszámú hallgatóság köreibe, és átadtam magam a körülbelül egy órányi elmélyült zenehallgatásnak. Most már biztos vagyok benne, hogy erre az élményre volt szükségem a lemezkritika megírásához.
  
  No, de nézzük lemezt! A tíz egyszavas számcím már előrevetíti a belső tömörséget is. A Csönderdő című lemezindító dal rögtön a minket körülvevő, és értéktelenségével fojtogató ürességről próbál elmondani valamit, arról, hogy a belső csend gyakran többet adhat, mint a világ zajai. Visszafogott hangszerkezelés és lassú tempó viszi végig ezt a számot, a két gitár szinte versenyez egy-egy hangért, ami ideális folyamatos belső feszültség keltésére. Az ének és a dobok túl erősek és egyszerűek, ez szolgáltatja az alapízt. Szöveg szintjén is jellemző az egyszerűség és tömörség, megszólalásában kissé költői, az egész lemez szinte képekből áll, benyomásokból és azok hirtelen kifejezéséből tevődik össze.
  
  Rögtön a második szám, mely a Búvár címet viseli, sokkal pörgősebb és összetettebb, mint az előző. Mondanivalójában azonban hasonló, amit egyébként igencsak minimalista módon fejez ki, egyfajta tehetetlen rabság és kínhalál leírása, zene szintjén megtöltve egy kis hetvenes-nyolcvanas évek popzenéjének érzésével. Molnár Kata billentyűsjátéka tökéletes, a tiszta főtémák megnyugtatóan hatnak, míg a bizonytalan, furcsa” hangok épp ellenkezőleg, és így sikerül kiemelni és megragadni az énekben közvetített gondolatokat.
  
  Ennél még zaklatottabb a Karambol, melynek zenéjébe ár kis kaotikum is vegyül. Rohanás és menekülés, nyers és túlhangosított gitár riffjei, a szintetizátor kevés kis közbeavatkozása és a gyors tempó mind-mind különleges belső állapot elérését segítik elő.
  
  A Búvárhoz hasonló dal a Turista, amely egyfajta szabadságért kiált azaz, hogy mennyivel jobb volna kint, minden felelősség nélkül, turistaként járni, mint bezárva a saját kis világunkba. Ahogy az összes többi dalszövegre, erre is jellemző a minimalista, pár mondatos forma, inkább csak felkiáltásokat hallunk, erős konkrétumokat.
  
  Úgy gondolom, ennyivel érdemes bemutatni a Hangmás zenéjét, a többi dal szövegében és zenéjében is nagyon közel áll az előzőekhez. Érdemes volt látnom élőben a játékukat. Meglehetősen feszült jelenlétük a színpadon kellőképpen hitelessé tette mindazt, amit addig a lemezükkel be tudtak mutatni. Nem egy könnyed zene, nem egy szórakoztató zene, de nagyon mély viszonyt alakít ki a valósággal és könnyű rácsodálkozni mindarra, amit létrehoznak. Nem lehet véletlen, hogy szívesen látják őket a kőkemény rock n roll és alternatív berkekben. Legyen bármelyik stílus mellett elkötelezett az ember, sosem fogja megbánni, ha ellátogat a Hangmás koncertjeire!
  
  A lemez tartalma:
  1. Csönderdő
  2. Búvár
  3. Karambol
  4. Turista
  5. Egy
  6. Sprint
  7. Killer-beat
  8. Filmzene
  9. Refleksz
  10. Itt jön
  
  A zenekar:
  Molnár Kata: Szinti és effektek
  Polgár László: Gitár
  Minda Endre: Ének
  Török Gergely: Dobok
  Kabai Gergely: Basszus



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hangmás

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kawa musical circus    g3    black blitz    elm street    new lows    kreator    rupert grint    sonata arctica    bonded by blood    grindrise    amerikai pite    social distortion    empty story    vengince    trail of tears    kristen stewart    olivia wilde    the dictator    metalforce    a legszebb dolog    dark wave    geezer butler    rocktogon    sharon tate    max von sydow  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!