hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2004. augusztus 11. szerda   11:29
nincsen hozzászólás

szerző: Sziget.Hu
Csúcs ez a Sziget!
Béke, nyugalom, bulik - mint mindig

  369 ezer látogató az egy hét alatt - mint még soha. Az idei nézőcsúcs, a 2001-es év rekordját írta felül, ebben az évben 8 ezer látogatóval több érkezett, mint akkor. A Szigeten több mint 100 külföldi, illetve 350-400 hazai zenekar és előadó lépett fel: a további kulturális programokkal együtt összesen 1000-nél is több produkciót láthatott a nagyérdemű az egy hét alatt. A Fesztivál nemzetköziségére jellemző, hogy az előadók több mint 30 országból érkeztek Ausztráliától Finnországig, Kubától Japánig. A Nagyszínpadon volt reggae zenekar, több pop, rock és metál banda valamint hip-hop előadó. A djuice Világzenei helyszínt is nemzetközi színvonalú programsorozat jellemezte, a világ legjobb előadóival, feltörekvő csillagaival. Teltházzal mentek a WAN2 Színpad és a HammerWorld Színpad fő zenekarainak koncertjei, és a színházrajongók is szépszámmal zarándokolta a Sziget Színház és Táncsátrához. Bár néhány várt előadó - többségük különböző balesetek miatt - az utolsó pillanatban visszamondta fellépését, programban így sem volt hiány.
  
  Elismerően nyilatkoztak a Fesztiválról a Szigetre látogató miniszterek. Hiller István kultuszminiszter szerint a Sziget már akkor európai rendezvény volt, amikor Magyarország még nem volt az EU tagja, mára pedig Európa tizen- és huszonéves fiataljai leginkább a Sziget fesztiválról ismerik Magyarországot.
  
  A Szigetben pont az a jó, hogy senki nem emlegeti az esélyegyenlőséget, hanem pusztán a rendezvény olyan, hogy az maga az esélyegyenlőség -fogalmazott Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, mikor vasárnap kilátogatott az óbudai eseményre.
  
  A Fesztivál negyedik napján, este köszönthették a szervezők a Fesztivál történetének hárommilliomodik látogatóját. A Nógrád megyei Rétságról, barátnőjével érkező 21 éves Görbe Renáta először volt a Szigeten. A lány elmondta: a Rasmus koncertje miatt jött a rendezvényre. A hárommilliomodik látogatót egy ingyenes belépésre jogosító örökös-tagsági kártyával lepték meg a szervezők
  
  Egyre környezettudatosabbak a Sziget látogatói. Ruscsák Béla, az FKF Rt. munkatársa elmondta, hogy a korábbi évekhez képest arányaiban nem nőtt a szemét mennyisége, sőt a Sziget látogatói egyre többször dobják a kihelyezett szeméttárolókba a szemetet, ezért tisztábbnak is tűnt a Fesztivál területe. Hozzátette, hogy a korábbi éveknél 2-3 órával hamarabb be tudták fejezni az éjszaka felhalmozódott szemét feltakarítását és tovább is tartott ez a tiszta állapot.
  Működött a szelektív hulladékgyűjtés is: közel 14 tonna műanyag gyűlt össze az egy hét alatt, beleszámolva ebbe a Pepsi PET-palack gyűjtő akciója során összegyűjtött, mintegy 150.000 darab üdítős palackot is. A Pepsi öt évvel ezelőtt hirdette meg először a Szigeten palackgyűjtő akcióját. Az elmúlt esztendők alatt annyi palack gyűlt össze, hogy ha egymás után fektetnénk őket, a sor a Szigettől a Balatonig érne.
  
  Vérüket adták a Sziget látogatói. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is sokan szánták rá magukat véradásra a Szigeten. Az egy hét alatt összesen körülbelül 1500-an keresték fel a Vöröskereszt ideiglenes véradó helyét, ahol mintegy 1300 egységnyi, vagyis nagyjából 5850 dl vért adtak. Ez Budapest egy heti vérszükségletének 70-75 százalékának felel meg. A véradók 20 százaléka külföldi. Többségük holland, német és angol, de egy Ausztráliából érkező Szigetlakó is a vérét adta. A vöröskeresztesek szerint többen vannak, akik csak a fesztiválon fekszenek be hozzájuk. Ők általában azt mondják, hogy baráti társaságban, oldottabb hangulatban könnyebben szánják rá magukat erre.
  
  Elkelt a Nagyszínpad. Nagy házasodási kedv jellemezte a fesztivál vendégeit: az egy hét alatt körülbelül 2000-en esküdtek - ha nem is örök - hűséget egymásnak. A házasságkötő sátor előtt szinte mindig hosszú sor kanyargott. Volt, aki a párjával várt arra, hogy kimondhassa a boldogító igent, de olyan is akadt, aki a Nagyszínpadot vette el.
  
  Nagyüzem volt abban a konténerben is, ahol a talált tárgyakat őrizték. Általában kisebb értékeket, igazolványokat vittek be oda, de egy felfújható gumicsónak is gazdáját keresi. Sok pénztárcát pénzzel együtt adtak le a megtalálók. A legnagyobb visszahozott összeg 1600 euró, a legértékesebb talált tárgy egy különleges kamera volt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sziget Fesztivál

Sziget.Hu

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shrek    dordeduh    suidakra    cro-mags    30 seconds to mars    josh brolin    liam gallagher    lake of mind    kamikaze scotsmen    kasabian    tim owens    circle of witches    velvet revolver    leander    rudolf péter    tilos az Á    confronto    metal church    lehmann    faithless    trousers    kasabian    bookmarks    gloryful    prosectura  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!