előzetes [fesztivál] 2004. augusztus 12. csütörtök 15:58
nincsen hozzászólás
szerző: morzsaKul-TÚRa Mezőtúri Összművészeti Fesztivál 2004 augusztus 16-22, Mezőtúr
Összművészeti Fesztivál
Egy hétig - három színpadon és több színtéren - mindent szabad a művészetnek Mezőtúron és szabad a vásár, hiszen a művészeti napok legnépszerűbb programja a több száz éves múltra visszatekintő Túri Vásár, ahová minden évben több tízezer ember látogat el.
A fesztivál főrendezőjével, Mezőtúr Város Önkormányzatával együttműködve a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház, Mezőtúr Művészeti Közalapítványa, a Szivárvány Népzenei Egyesület és a Túri Lovasklub vállalnak jelentős szerepet a nagyszabású rendezvénysorozat megszervezésében, lebonyolításában. Idén első alkalommal csatlakozott a szervezők sorához a Jamboree Produkciós Iroda Kft., melynek tagjai a kapolcsi Művészetek Völgyének szervezésében is részt vesznek.
A város vezetésének célja, hogy a kul-TÚRa fesztivál a hazai nyári kulturális események egyik legkedveltebb rendezvényévé váljon, melynek turisztikai vonzereje a Túri Vásár révén már eddig is jelentős volt. Ennek a szándéknak megfelelően a fesztivál a színház, a zene, az irodalom, a táncművészet, a képzőművészet, az iparművészet és a népművészet legjelesebb képviselői köré szerveződik. Mezőtúron augusztusban találkozhatunk Laár Andrással, Dresch Mihállyal, Boban Markovic-csal, Ladányi Andreával, a Besh o droM-mal és a Mitsoura produkcióval, de hallgathatjuk a Kispál és a Borz csendesülős koncertjét is. A kiállítóhelyeken Szekeres Attila intarzia-kiállítása, Ladidlav Sabo szobrászművész önálló kiállítása és Borgó grafikai tárlata várja a látogatókat. A hivatásos művészek mellett lehetőséget kapnak a bemutatkozásra a tehetséges helyi műkedvelők is.
A fesztivál remek szórakozási lehetőséget biztosít az ifjabb nemzedék számára is, hiszen a rock-színpadon koncertek várják a kikapcsólódni vágyó fiatalokat, a disco kedvelőit pedig kiváló hazai DJ-k.
A kul-TÚRa fesztivál keretében kerül sor a Visegrádi Négyek Kulturális Találkozójára is. Augusztus 16-án 20 órakor a Visegrádi Színpadon ad koncertet Krzysztof ¦cierański lengyel jazzgitáros, 18-án 19 órakor a szlovákiai Ghymes együttes szórakoztatja a közönséget, 20-án 19 órakor pedig a Visegrádi Négyek szájharmonika együttes várja az érdeklődőket. A zenekar tagjai Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és - hazánkat képviselve - Budapestről érkeznek Mezőtúrra.
A kulturális programok mellett augusztus 21-én a már hagyománnyá vált lovas-íjász verseny várja a látogatókat, de látványos szórakozást ígér alkonyatkor a sas és sólyomröptetés is.
Ez évben - az immáron 23 éves múltra visszatekintő - Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep július 26-tól augusztus 23-ig fogadja a képzőművészeket a Holt-Körös parti Takács-tanya alkotóházban. A művésztelep keretében első alkalommal kerül megrendezésre a Visegrádi Négyek Bronzöntő Symposion, melynek meghívott külföldi vendégei: -Ladislav Sabo szobrászművész - Szlovákia -Monika Dulias festőművész - Lengyelország -Jiri Vlach szobrászművész - Csehország
Az egész hetes programsorozatot megkoronázó rendezvény augusztus 22-én, az utolsó napon a Túri Vásár, ahová az elmúlt évben is 20 ezer vendég látogatott el. A színes forgatagban több mint 300 árus kínálja portékáit, népi és iparművészeti termékeit. Kismesterségek bemutatói is színesítik a vásárt: kosárfonó, korongozó, teknővájó, üvegfúvó és egyéb, már-már feledésbe merülő mesterségek kapnak teret a bemutatkozásra. Lovas kocsis városnézés, sétarepülés, toronylátogatás és különböző mutatványosok színesítik a vásár kínálatát. A borárus téren mindenki kedvére kóstolgathatja a jobbnál-jobb minőségi borokat, ha kicsit több jut a kelleténél, sajtfalatkákkal csillapíthatják mámorukat és éhségüket. Ismét megrendezésre kerül a Magyarországi Polgármesterek Főzőversenye, mely igen nagy népszerűségnek örvendett az elmúlt esztendőkben is. A színpadon 9-24 óráig folyamatosan kulturális programok láthatók, ez évi sztárvendégek: Judit és a zenemanók, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, a Bikini együttes és Kiss Ernő Pál. A népszerű rendezvény tűzijátékkal és utcabállal zárul.
Program
Augusztus 16. (hétfő)
17:00 óra: Vasilache - Az aranyszőrű bárány (helyszín: Szabadság tér 17. Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház parkja) 17:30 óra: A Maskarás Gólyalábas Kompánia zászlós felvonulása (Útvonal: Kossuth térről a Dózsa György úton a Szabadság térre.) 18:30 óra: A Mezőtúri Művészeti Napok ünnepélyes megnyitója (A rendezvénysorozatot megnyitja Dr. Draskovits Dénes polgármester, a helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 19:30 óra: Cserháti Zsuzsa emlék koncert - az elhunyt művésznő dalait előadja Rácz Kati (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 20:00 óra: Krzysztof ¦cierański jazzkoncertje - a Visegrádi Négyek Találkozója keretében ad koncertet a lengyel jazz zenész (helyszín: Visegrádi színpad, Kálvin tér, Belvárosi Református Nagytemplom parkja) 21:30 óra: Túr Jazz Band koncertje (helyszín: World-színpad, Szabadság tér)
Augusztus 17. (kedd)
16:00 óra: Fabatka játszóház (helyszín: Szabadság tér, Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház parkja) 17:00 óra: Laár András: Szépség és az abszurd (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 19:00 óra: Dresh koncert (helyszín: Visegrádi színpad, Kálvin tér, Belvárosi Református Nagytemplom parkja) 19:30 óra: Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára - a szolnoki Híd Színház előadásában (helyszín: Jurta-terem, Szabadság tér 17.) 21:00 óra: Ladányi Andrea táncművész műsora (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 22:00 óra: Világok hangja (helyszín: World-színpad, Szabadság tér)
Augusztus 18. (szerda)
16:00 óra: Fabatka játszóház (helyszín: Szabadság tér, Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház parkja) 17:00 óra: Gyógyító varázshangok (helyszín: Városi Galéria, Múzeum tér 1.) 17:00 óra: Hock jazz Band (helyszín: Jurta-terem, Szabadság tér 17.) 19:00 óra: A Ghymes együttes koncertje - a Visegrádi Négyek Találkozója keretében (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 21:00 óra: Improvizáció feketén-fehéren - jazz-rock koncert (helyszín: Visegrádi színpad, Kálvin tér, Belvárosi Református Nagytemplom parkja)
Augusztus 19. (csütörtök)
11:00 óra: 100 Folk Celsius gyermekműsora 16:00 óra: Fabatka játszóház (helyszín: Szabadság tér, Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház parkja) 17:00 óra: Gyógyító varázshangok (helyszín: Városi Galéria, Múzeum tér 1.) 18:00 óra: Zongora párbaj (helyszín: Visegrádi színpad, Kálvin tér, Belvárosi Református Nagytemplom parkja) 18:30 óra: ”Az ember, aki megtojott” - pikáns székely történet a Pesti Akácok előadásában (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 20:00 óra: Boban Markovich koncert (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 22:30 óra: Kispál - csendes leülős koncert (helyszín: World-színpad, Szabadság tér)
Augusztus 20. (péntek)
10:00 óra: Ünnepi istentisztelet (helyszín: Újvárosi templom 11:00 óra: Városi ünnepség (helyszín: Újvárosi templom) 13:00 óra: Visegrádi Négyek találkozó keretében Ladislav Sabo szobrászművész kiállításának megnyitója - fogadás (helyszín: Városi Galéria, Múzeum tér 1.) 15:00 óra: Arató felvonulás 11:00 óra: Fabatka játszóház (helyszín: Szabadság tér, Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház parkja) 17:00 óra: Gyógyító varázshangok (helyszín: Városi Galéria, Múzeum tér 1.) 17:00 óra: VII. Országos Citera és Néptánc Gála (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 19:00 óra: Visegrádi Négyek Szájharmonika együttes koncertje - a Visegrádi Négyek Találkozója keretében (helyszín: Visegrádi színpad, Kálvin tér, Belvárosi Református Nagytemplom parkja) 20:30 óra: Dalvarázs - helyi énekesek részvételével (helyszín: Városi Színházterem, Petőfi út 5.) 21:00 óra: Elsa Valle & rumba caliente (helyszín: World-színpad, Szabadság tér)
Augusztus 21. (szombat)
10:00-15:00: Fabatka játszóház (helyszín: Szabadság tér (Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház parkja) 14:00 óra: Gyógyító varázshangok (helyszín: Városi Galéria, Múzeum tér 1.) 16:00 óra: Kórus hangverseny (helyszín: Városi Galéria (Múzeum tér 1.) 18:00 óra: Madárröptetés meditatív zenére - sólyóm, sas (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 18:00 óra: Bűvész show (helyszín: Városi Színházterem, Petőfi út 5.) 18:30 óra: „Aranyszögekkel” - a Tabak Színház előadása (helyszín: Jurta terem, Szabadság tér 17.) 19:00 óra: Hárfa hangverseny (helyszín: Belvárosi Református Nagytemplom) 20:00 óra: Besh o droM koncert (helyszín: World-színpad, Szabadság tér) 22:00 óra: Mitsoura - Roma industry experience (helyszín: World-színpad, Szabadság tér)