hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2018. december 3. hétfő   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Íme az 16. ANILOGUE fesztivál díjai


  Az egész estés animációk versenyét a Még egy nap élet című lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukciós animáció nyerte, Denis Do Funan című munkája pedig zsűri külön elismerését kapta. A rövidfilmek versenyében a dán Martina Scarpelli Egg című alkotásának ítélte a zsűri a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. Ambrus Ferenc Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdiját pedig Igor Grubic How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae Grandpa Walrus című munkája kapta. Vasárnap 16 órakor a Három Hollóban megtekinthetőek a nyertes kisfilmek és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.
  
  A Még egy nap élet című alkotás nyerte az idei Anilogue-on az egészestés animációk versenyét, a zsűri indoklása szerint „a dokumentarista jellegű, hiteles ábrázolásmód és a drámai kifejező erejű, fikciós elemek magasszintű ötvözéséért, valamint a kiemelkedő vizuális és filmnyelvi megoldások alkalmazásáért”. A film az 1975 és 2002 közt zajló angolai polgárháborúborzalmait tárja elénk, mely a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében.
  
  Idén 5 egész estés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás mellett Santiago Caicedo Tropical Virus című kolumbiai-ecuadori filmje, Denis Do Funan című külön díjjal jutalmazott munkája, mely 1975-ben, a Vörös Khmer forradalom idején játszódik, Kaspar Jancis Morten kapitány és a pókkiralynő című, családi animációja és az amerikai Nina Paley új filmje, a Széder-mazochizmus, mely az ószövetségi exodus történetét groteszk animációs musical formájában dolgozza fel. Az egészestés filmek versenyében Kiss Melinda, a Metropolitan egyetem animációs tanszékének vezetője, Drasko Ivezic horvát rendező és Piotr Kardas lengyel animációs kurátor döntöttek a fődíj odaítélésről.
  
  Idén 30 rövidfilm versenyzett. A rövidfilmek versenyében az Ambrus Ferenc producer, Pedro Rivero spanyol és Veljko Popovic horvát rendező alkotta zsűri döntötte el, hogy a dán Martina Scarpelli Egg című filmje kapta a Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár. A zsűri kiemelte, hogy ez a film megtalálta azt a módot, hogy egy személyes témát olyan vizuális élményként ábrázoljon, amely az érzelmeket egy teljesen eredeti és jelentésteli történetmesélésbe ágyazza. Hipnotikus módon, hibátlan narrációval és minimalista, tökéletes eszközökkel fejezte ki magát a rendezőnő, amivel egészen új élményt nyújt, és teszi mindezt egy olyan témával, amihez az ember korábban nem is gondolta volna, hogy tud kapcsolódni.
  
  Ambrus Ferenc Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdiját pedig Igor Grubic How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae Grandpa Walrus című munkája kapta.
  
  Az ötnapos fesztiválon 14 egész estés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség. Az Anilogue fókuszában idén – az Adriai hullám vetítéssorozat keretében – Olaszország, Horvátország és Szlovénia álltak. A fesztivál vendége volt az animációs világ egyik legnagyobb mestere, a Kirikou figuráját megalkotó Michel Ocelot és a Candide című magyar alkotás francia zeneszerzője, Benjamin Efrati is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kontrollzé    sisters of mercy    sziget 2012    metal dayz    transformers 3 f    czank ninetta    crushing caspars    dope stars inc.    five finger death punch    vended    pankkk    soulmirror    artisjus    infected mushroom    kockásing revival    darkfall    ryan gosling    martin lawrence    obituary    morcheeba    the devin townsend project    hammer barlang    gwyneth paltrow    rock napja    ingested  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!