hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2018. november 29. csütörtök   07:10
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Animációs klip az északi fény születéséről


  Aprólékos és misztikus animációk - így jellemzik Ászity Boglárka munkáit, aki Indigó Northern Song című dalára készített animációs klipet az északi fény születéséről. Az alkotást koncerttel és kiállítással egybekötve mutatják be december 6-án a Tinta Art Caféban.
  
  A Northern Song című dal Indigó bemutatkozó, Salt című lemezén debütált. Az egy énekhangra íródott többszólamú kompozíció looper segítségével született, játszva az elektronikus effektek lehetőségével. “A dal egy képzeletbeli északi utazás zenei lenyomata. Bár még sajnos nem jártam északon, amióta az eszemet tudom erős érzelmi kötelék fűz a skandináv vidékhez. A zene viszont megannyi csodája mellett egy varázsszőnyeg is lehet, melynek segítségével bárhova eljuthatunk. Még 2016-ban történt, hogy egy norvég jazz lemez hallgatása akkora hatással volt rám, hogy egy pillanat alatt úgy éreztem, már nem a budapesti kis szobámban vagyok, hanem egy norvég város utcáin lépkedem. Ebből az élményből született a Northern Song. A koncepcióm az volt, hogy hangról hangra, szólamonként épüljön fel ez az emlékkép, melyben összemosódik a képzelet, az álom és a valóság. Zeneileg ehhez tökéletes eszköz a looper és a különböző elektronikus effektekkel való játék” - idézi fel a dal születését, Palágyi Ildikó, Indigó. Aki számára szinte azonnal egyérteművé vált, hogy ez a dal egy animációs klippel lenne teljes. Ekkor találkozott Ászity Boglárka animációs tervezőművész munkáival az interneten, s úgy érezte, az ő képi világa lenne a legmegfelelőbb ehhez a munkához. A cél nem az volt, hogy a klip csupán a szöveget jelenítse meg látvány formájában, hanem az, hogy a dal egy plusz réteget kapjon, újfajta értelmezési lehetőséget kínálva ezzel.
  
  “Ildikó hatalmas szabadságot adott azzal, hogy nem kötött semmihez, és rám bízta a történetet. Nagyon örültem, hogy a dal északi tematikájú, ugyanis nagyon szeretem ezt a vidéket és az ottani életszemléletet. Az animáció dinamikáját a zene ritmusa határozta meg. Volt pár elem, amiben már a kezdetekkor biztos voltam, ez a vadászat, a bölény - ami nekem szinte totemállatom - és az északi fény. Volt, hogy órákon keresztül hallgattam a dalt, s közben rajzoltam és írtam hozzá. Ha megszületett egy jelenet, elküldtem Ildikónak, s közösen alakítottuk tovább, amíg meg nem született a végleges történet” - meséli Ászity Boglárka animációs tervezőművész.
  
  A klip története az északi fény születését meséli el. A Skandináv vidékeken, ha valaki bizonyítani szeretne, vadászatra indul. Egy lány – egy fehér bölénnyel az oldalán – szintén elindul, s az út, amit bejár, nehezen járható, hegyvidékes, hideg tájon vezet keresztül. Amikor azonban találkozik a levadászandó állattal, rájön, hogy a pusztítás és az ezzel járó kiváltság nem old meg semmit. Bátor döntésével „megadja magát” megérzésének, meghagyja az állat életét, aki ajándékként északi fényt varázsol az égre. Ez a történet is azt bizonyítja, érdemes hallgatnunk megérzésinkre, és nem kell mások elvárásai szerint cselekednünk, s ebből sokszor csodák születhetnek.
  
  A Northern Song című animációs klipet koncerttel egybekötve mutatják be december 6-án a Tinta Art Caféban. Az eseményt Ászity Boglárka kiállítása teszi teljessé.
  Indigó: Northern Song
  Klipbemutató, kiállítás és koncert
  2018. december 6. 19 óra, Tinta Art Café
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mnemic    kosheen    zöld lámpás    nightmare in elm street    mystery gang    hiúz    dresch mihály    nemes márton    wind rose    alterdistrict    heights    eagleheart    twilight of the gods - allstar bathory tribute    hegyalja fezstivál    szupercsapat    terhes társaság    vicious rumors    azfeszt    dalriada    contour    szex és new york 2.    combichrist    resistance    gulliver utazásai 3d    valentin nap  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!