hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2018. november 26. hétfő   08:30
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Palmetta: új lemez előrendelés, gyerekkönyv és amerikai útifilm


  November 30-án egy rég várt Palmetta kiadvány jelenik meg, a zenekar 10. éves jubileumát ünnepli ebben az évben, ennek apropójából az idén egy új, Kavalkád című ünnepi Digipack nagylemezzel is jelentkeznek. Az album címe is arra utal, hogy az előzőekhez képest a dalokat kicsit más felfogásban álmodták meg. A Kavalkád lemez egy igazán változatos (rock, akusztikus dalokkal és népzenei betétekkel tűzdelt) kiadványra sikeredett, megannyi vendégénekessel, vendégzenésszel. Az album igényes digipack csomagolásban érkezik. A lemezen a zenekartól már jól megszokott 13 dal lesz hallható, melyből 10 új, a felvételek pedig a szolnoki Denevér Hangstúdióban készültek Boros Béla irányítása alatt. A dalokat Cserfalvi “Töfi” Zoltán keverte és maszterelte. A borító és a korong grafikája Salamon Roland és Boros Béla munkája.
  
  “Hogy egy kicsit érintsük az elmúlt 10 évet is, előző lemezeinkről egy-egy dalt újra hangszereltünk. Ami rock volt, azt akusztikusan, ami akusztikus volt, azt pedig rockba dolgoztuk át a mai kor igényeinek megfelelően, de meghagyva a dal eredeti szerkezetét.”
  “Több vendég művészt is meghívtunk hazai ismert zenekarokból. Az elmúlt 10 évben megjelent 5 Palmetta lemezen szándékosan nem voltak hallhatóak népi hangszerek, ellenben most a Berbence népi zenekar is tiszteletét tette Délvidékről, Temerinből különleges hangulatot adva a színvonalhoz. Összegezve, ezen a lemezen a húzós rocktól a finoman hangszerelt akusztikus dalok és a csodálatos népzene is egységet alkotva szólalnak meg! Ajánljuk mindenkinek kortól, nemtől függetlenül, valljuk, hogy mindenki megtalálja a lemezen a szívéhez legközelebb álló dalokat!”
  
  Vendégzenészek: Laczik Fecó (Beatrice), Binder Laura (Dalriada), Ficzek András (Dalriada), Nagy László (Örökség), Szíjjártó Zsolt (Kárpátia), Cserfalvi “Töfi” Zoltán, Bimbó Brigitta, Jekkel Judit, Szolnoki Népdalkör, Berbence népzenekarlabore.
  Palmetta - Kavalkád előrendelés itt.
  
  
  „Esztendőre vagy kettőre…” címmel jelent meg Magyarország első népi gyermekfoglalkoztató könyve, hozzá ajándék Palmetta gyermek CD-vel. A könyvben a gyermekek számára figyelemfelkeltő és érdekes formában elevenítik fel a Kárpát-medence különböző tájainak jellegzetes öltözékeit, használati tárgyait, a magyar állat- és növényvilág kiemelkedő szereplőit.
  
  A zenei CD-n tizenhárom népi gyermekdal hallható zenekari kísérettel, a könyvben a dalokhoz kapcsolódó képek és feladatok várják a gyermekeket, valamint két népmese is helyet kapott rajta. Lehet énekelni, eddig ismeretlen dalokat tanulni, mindeközben jókedvűen rajzolni, színezni, kézműveskedni, számolni és amihez csak kedvünk támad.
  
  Esztendőre vagy kettőre… gyermekkönyv + CD rendelés itt.
  Ízelítő a könyvből itt.
  
  A Palmetta októberben Amerikában is járt, az utazásról pedig videóban számoltak be.
  “2017 őszén kaptunk meghívást a XII. Sarasotai Magyar Fesztiválra, ahová hosszú szervezési munka után, 2018. október 10-én, nem kevés izgalommal indultunk el. Floridában töltött 10 napunk alatt adtunk két sikeres koncertet Sarasotában, valamint szabadidőnkben megtekinthettük többek között a Miami Beach-et, Tampa városát, Lido Key Beach-et, Siesta Key-t, valamint száguldozhattunk az Everglades Nemzeti Parkban. Érdekes és izgalmas utazásunkról készítettünk egy összefoglaló videót, tele élményekkel, mókával és érdekességgel.”
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 editors    forbidden    szalóki Ági    paranormal activity 2    big miracle    past perfect    a titánok harca    krapulax & bellepomme    busa pista    győri andrea éva    the sharon tate    whitesnake    black foxxes    mitch & mitch    mason    vicious rumors    30 y    tegnapután    thin lizzy    type o negative    dodheimsgard    kortársak    rém hangosan és irtó közel    circle of witches    ozzy osbourne  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!